Cégvilág

Párbeszédet kezdeményez a NAK és az ÉFOSZ

Szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) azért, mert tudomásuk szerint folyamatban van a népegészségügyi termékadóra vonatkozó szabályozás módosítása – közölte az agrárkamara.

A két szervezet kifogásolja, hogy a módosítás kapcsán nem egyeztettek velük, ezért levélben kérték a pénzügyminisztertől a tervezett lépések felfüggesztését, a szakmai egyeztetések lefolytatását.

A NAK közleménye szerint a két szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy nem kérik ki az álláspontjukat egy olyan témában, amely tagjaikat jelentősen érinti.

Kiemelték, hogy az egyeztetés elmaradása ellentétes többek között a kormány és a NAK által kötött együttműködési megállapodással is, amelyben a kormány vállalta, hogy az agrárkamara tagjait érintő kérdésekről tájékoztatást ad, és a vonatkozó témákban álláspontját a testülettel egyeztetve alakítja ki.

Hangsúlyozták, hogy egyetértve a kormány céljaival, a kamara és az ÉFOSZ is támogatja az egészséges életmód és azzal együtt a kiegyensúlyozott táplálkozás terjedését, a népegészségügyi mutatók javítását.

Fotó: AFP

A magyar élelmiszeripar meghatározó szereplői elmúlt években – az ÉFOSZ Együtt a Fogyasztókért elnevezésű mozgalommal – vállalásaikkal hozzájárultak ahhoz az iparági kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy

a magyarországi cégek támogassák a fogyasztók sokszínű és kiegyensúlyozott táplálkozását, egészségi állapotuk javítását, ösztönözzék őket aktív életmód folytatására, egyúttal segítve a népegészségügyi mutatók javulását.

Ezen célok és a kapcsolódó szabályozásbeli részletek kialakítását mindkét szervezet ahogy eddig, a jövőben is aktívan segíteni kívánja – közölte a NAK.

ÉFOSZ egészséges táplálkozás NAK
Kapcsolódó cikkek