Cégvilág

Hasított a Tesco az első félévben

Jelentősen emelkedett a Tesco eredménye a cég 2018-2019-es üzleti évének első felében, de a közép-európai üzletág valamelyest visszaesett, mindenekelőtt a vasárnapi nyitva tartás lengyelországi szabályozásának módosulása miatt.

A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a Londoni Értéktőzsdén (LSE) szerdán közzétett köztes beszámoló szerint az augusztus 25-én zárult 26 hétben 933 millió font (több mint 340 milliárd forint) csoportszintű eredményt ért el egyszeri tételek nélkül számolva, 24,4 százalékkal többet a tavalyi üzleti év azonos időszakáról jelentett 759 millió fontnál.

Az idei pénzügyi év első felében a csoportszintű értékesítés 12,8 százalékkal 28,3 milliárd fontra emelkedett.

A közép-európai részleg – napi árfolyamon átszámítva – 59 millió fontnak megfelelő működési szintű eredményt ért el a kivételes tételek kiszűrése után; ez 3,3 százalékos csökkenés éves összevetésben.

A Tesco hangsúlyozta szerdai eredményjelentésében, hogy a régióban – amelybe Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia tartozik – Lengyelország az egyetlen veszteséges piaca, és a cég itteni teljesítményének visszaesése önmagában 32 millió font mínuszt jelentett a teljes térségi eredményben.

A cég szerint a vasárnapi nyitva tartás lengyelországi szabályozásának módosulása miatt a pénzügyi év első felében tizenhárommal csökkent a Tesco kereskedési napjainak száma a lengyel piacon, és ez a térség egészében az értékesítés 1,2 százalékos csökkenését okozta összehasonlítható eladótérre számolva.

A Tesco közölte, hogy közép-európai üzleti térségében az idén nettó hússzal csökkent áruházainak száma, és ebből 18 Tesco-bolt Lengyelországban szűnt meg.

A cég 13 további veszteséges lengyel áruházának bezárását tervezi.

A brit áruházláncnak jelenleg 941 üzlete működik a négy közép-európai EU-gazdaságban. A magyarországi Tesco-áruházak száma a szerdai összesítés szerint 205, eggyel kevesebb, mint a 2017-2018-as pénzügyi év végén.

Fotó: AFP

Lengyelországban a Tesco a bezárások után 397 boltot működtet.

Dave Lewis, a Tesco vezérigazgatója a szerdai eredményjelentéshez fűzött kommentárjában közölte, hogy jól indult a cég idei üzleti éve, különösen a brit és az írországi üzletág második negyedéve volt erőteljes.

Lewis szerint ez volt a 11. olyan negyedév egymás után, amelyben nőtt a Tesco üzleti teljesítménye.

Lewis, aki 2014 őszén vette át a cég vezetését, azonnal teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg, miután a Tesco nem sokkal korábban több százmillió fontos eredmény-túlkönyvelési botrányba keveredett.

A vállalat a botrány kirobbanása után, 2015 februárjában zárult teljes pénzügyi évéről 6,33 milliárd font (több mint 2300 milliárd forint) veszteséget jelentett. Ez volt a Tesco évszázados történetének eddigi legrosszabb éves eredménye, és a modern brit gazdaságtörténetben is az egyik legnagyobb éves vállalati veszteség.

Az idei pénzügyi év első felének teljesítményéről szóló beszámoló szerdai közzététele után a Tesco részvénye 7,5 százalékos veszteséggel 2,175 fonton járt a Londoni Értéktőzsdén. A gyengülés elsődleges oka az, hogy az előzetes elemzői konszenzus valamivel jobb eredményt valószínűsített a Tesco pénzügyi évének első felére.

 

közép-európai üzletág vasárnapi boltzár Tesco
Kapcsolódó cikkek