Cégvilág

A kicsik is fizetnének a marketingért, de nincs rá pénzük

A magyar cégek kreatívak, azonban csak a töredékük ér el szemmel látható forgalmat.

Mintegy 1,7 milliárd forintos árbevételt vár az idei évtől a Positive by Hinora Group reklámügynökségi cégcsoport – közölte a Világgazdasággal Hinora Bálint ügyvezető igazgató. Ez 30 százalékos növekedés a tavalyi forgalomhoz képest. A társaság a 15 legnagyobb, nyeresége alapján pedig a tíz legeredményesebb reklámügynökség közé tartozik. Hinora Bálint szerint a bővülés üteme az elmúlt négyéves időszak pozitív fejleményeinek tudható be.

Megfelelő a gazdasági környezet, szélesítettük a szolgáltatásainkat, és a munkaerő megszerzésével sem akadt gondunk

– fogalmazott. A cég harminc főt foglalkoztat főállásban, és csaknem 60 állandó ügyféllel dolgoznak együtt, mint például a Bayer, a Hyundai vagy az Uniqa. A teljes egészében magyar tulajdonú cégcsoport három tagügynökségből áll: a Positive Advertising, a Positive Digital & Social és a Positive PR. Utóbbi kettő újonnan csatlakozott a Hinora csoporthoz. A részben alapítással, részben pedig vásárlás útján történő terjeszkedést november közepén jelentették be.

Fotó: Shutterstock

Magyarországon mintegy ötezer olyan céget tartanak nyilván, amelynek főtevékenységi körében szerepel a reklámügynökségi szolgáltatás. Közülük alig 500 vállalat bonyolít le százmillió forint feletti éves forgalmat. A szektorban milliárdos árbevételt elérő vállalatok kifejezetten nagynak számítanak, ezek nagyobb részének nemzetközi tulajdonosi háttere van.

A reklámszövetség összesítése szerint az elmúlt évben megközelítette a 241 milliárd forintot az összes reklámköltés, ez 11 százalék feletti növekedés 2016-hoz képest. Ezen belül az állami költések 34 százalékkal ugrottak meg. A tavalyi reklámtortából a legnagyobb szeletet az online felületek értékesítése adja a maga 77 milliárdos forgalmával. Hinora Bálint ennek kapcsán úgy értékelt, hogy a magyar piac összességében kicsi, és az állam kifejezetten sokat költ kommunikációra. Szerinte a szaktudással nincsen probléma, a magyarok különösen kreatívak. Kiemelte, hogy a nemzetközi mellett számos magyar márka fizet professzionális marketingtevékenységért, erre a magyar kkv-szektor is nyitott lenne, de nincs pénze arra, hogy komolyabb ügynökségeket fizessen meg.

 

reklámügynökség Hinora Hinora Bálint reklámpiac
Kapcsolódó cikkek