Cégvilág

Az üzleti életben is űrt hagy Andy Vajna

Számos terve volt még a magyar filmiparon túl a médiában és a szerencsejátékban is Andy Vajnának, aki után csaknem 70 milliárd forintos vagyon marad. Az érdekeltségek átadása várhatóan összetett és időigényes folyamat lesz.

Az a legnagyobb szerencse az életemben, hogy mindig olyan dolgokkal foglalkoztam, amelyek érdekeltek. Egyetlen napot sem „dolgoztam”, izgalmas játék volt minden egyes pillanat – nyilatkozta a Manager Magazin 2018. februári számában Vajna András György, azaz Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, aki a múlt vasárnap 74 éves korában elhunyt.

Egy évvel ezelőtt még arról beszélt, hogy irányításával a megkezdett úton haladhat tovább a hazai filmszakma még több filmfesztivál-részvétellel, Oscar-díjjal, Arany Medvével, kasszasikerrel, emellett pedig az üzleti életben is számos tervet vázolt fel a médiában, a szerencsejátékban és a vendéglátásban.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Mérföldkőnek tartotta, hogy a magyarországi éves filmes költések meghaladták a százmilliárd forintot, amelynek jelentős része mögött amerikai produkciók álltak, miközben Budapest London után a második legnépszerűbb filmforgatási helyszínné vált Európában. A TV2 kapcsán négy-öt új csatorna indításáról és további növekedésről beszélt a magazinnak, miután az irányításával egy év alatt a 18–49 éves korcsoportban 28, a 18–59 évesek között 27 százalékkal emelkedett a csoport piaci részesedése.

A hagyományos kaszinók sikeres üzemeltetése után azt jósolta, hogy az online platformnál a 2017. áprilisi piacra lépést követően három-négy éven belül térülhet meg a emellett budapesti étterme kapcsán a koncepció külpiacra vitele is napirenden volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a hollywoodi producerből lett kormánybiztos vállalkozóként is meghatározó volt, mint hogy – a Napi.hu kiadványa szerint –

tavaly Magyarország 14. leggazdagabb és ötödik legbefolyásosabb személye volt, vagyonát 69 milliárd forintra becsülték.

Az Opten elemzése szerint mintegy harminc hazánkban bejegyzett társaság köthető a nevéhez, ami hűen tükrözi, hogy a nemzetközi filmvilágon túl Magyarországon is igen mély nyomot hagyott maga után. A legnagyobb befolyása a magyar gazdaságra és társadalomra a médiaérdekeltségein keresztül volt Vajnának, a zászlóshajó pedig a 2017-es pénzügyi eredmények alapján

34,5 milliárd forintos árbevétel mellett mínusz kétmilliárdos adózás előtti eredményt elérő TV2 Zrt. volt, amely ekkor 366 munkatársat foglalkoztatott.

Emellett

a nyomtatott sajtóban a 10,5 milliárdos forgalom mellett 539 milliós veszteséggel fenntartott Lapcom Zrt. révén töltött be jelentős szerepet, amely a TV2-nél is több, 432 embernek adott munkát.

Pénzügyi termelékenység szempontjából azonban kétségkívül a budapesti kaszinói jártak az élen, amelyekben az elmúlt években évi öt-hatmilliárd forint adózás előtti eredmény keletkezett.

A fő profil mellett Andy Vajna érdekeltségei számtalan más területen is működtek, ilyen például a filmipar, a vendéglátás, a médiareklám és a Az Opten szerint az érdekeltségek között megtalálható számos összetett tulajdonosi lánc, vagyonkezelő cég.

Megmozgatta az Est Media árfolyamát is

Andy Vajna tavaly őszi beszállása jelentős hatást gyakorolt az Est Media részvényeinek forgalmára és árfolyamára is. Október 12-én lett az Est Media részvényese: a tranzakciót a tulajdonában álló AV Investments Befektetési Kft. hajtotta végre. Az AV megvásárolta a Park Teniszklub Zrt. leánycégét, a Dynamopest Kft.-t, s így annak 5,3 millió darab Est Media-részvénye az AV tulajdonába került. Andy Vajna részesedése a tranzakcióval az Est Mediában 5 százalék fölé emelkedett. A nagybefektető érkeztére a részvények 177 forintig emelkedtek, azóta viszont csökkent az értékük, a filmproducer halálhírére 20 százalékkal zuhant az árfolyam, s azóta is nagy a volatilitás a piacán. | S. V.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Andy Vajna TV2 Zrt. AV Investments Befektetési Kft. MÉDIA
Kapcsolódó cikkek