Cégvilág

Megtalálták Vajna utódját a Filmalapnál

Nem csak a vezérigazgató személye, de a szervezet döntőbizottságának összetétele is változott.

Március 11-től változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele. Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a grémium tagjának kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét. Az újonnan kinevezett tagok megbízása 2 évre szól – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. honlapján.

A változtatást Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála, valamint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása indokolta.

Hegedűs Bálint a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként tovább folytatja tevékenységét, Medveczky Balázs más irányú elfoglaltságai miatt márciustól nem tudja vállalni a helyettes tagságot.

Fotó: AFP

Divinyi Réka elismert forgatókönyvíró, a legnagyobb hazai közönségsikereket, köztük a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Valami Amerika 2 és 3, valamint a BÚÉK című filmeket jegyzi. Forgatókönyvírói tevékenységéért 2012-ben Balázs Béla-díjat kapott.

2017 óta Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít.

Fekete Ibolya forgatókönyvíróként és filmrendezőként is széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik. Az 1980-as években forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, 1995-ben készítette el első játékfilmjét, a kiemelkedő sikerű Bolse Vita-át, Chico című filmjéért 2001-ben Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendező díját. A Balázs Béla-díjas alkotó legutóbbi filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból nagy sikerrel ment a mozikban és fesztiválokon egyaránt. 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja.

Tanít a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.

Zágoni Bálint a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, 2009-től a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle főszervezője. 2007-től a Filmtett Workshop szervezője, 2013 óta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál magyar programjának kurátora. Rendezőként és forgatókönyvíróként számos dokumentumfilmet jegyez, köztük a kolozsvári filmgyár történetét feldolgozó A Sárga csikó nyomábant és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című portréfilmet.

Andy Vajna magyar nemzeti filmalap döntőbizottság
Kapcsolódó cikkek