A sárkányok legyőzték Marvel kapitányt
Csaknem 3,8 millió néző 5,48 milliárd forintot fizetett ki jegyekre a hazai mozikban 2019 első negyedévében az NMHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint. A legtöbben – 388 ezren – az Így neveld a sárkányodat! című animációs film harmadik részére voltak kíváncsiak, ötvenezerrel többen, mint a második helyezett Marvel Kapitányra. A szuperhősös film után egy örökbefogadásról szóló családi vígjáték, az Instant család futott be a harmadik helyre 238 ezer nézővel. Szerették a mozizók M. Night Shyamalan indiai-amerikai rendező Üveg című misztikus thrillerét is, erre összesen 186 ezren ültek be.
Az itthon bemutatott filmek közül a tíz legnépszerűbb között szerepel a magyar Kölcsönlakás is 149 ezer nézővel, a tizedik helyen álló BÚÉK című filmre pedig 112 ezren voltak kíváncsiak – ez egyébként az olasz Teljesen idegenek magyar adaptációja. Továbbra is érvényesül Hollywood dominanciája, a tíz legnézettebb film közül nyolc amerikai és csak kettő magyar gyártású. A legnépszerűbb tízben három animációs film kapott helyet, a sárkányos rajzfilm mellett az Alita: A harc angyala, valamint a Rontó Ralph 2. is a filmrajongók kedvencévé vált. A hazai artmozikban a nézők száma túllépte a 340 ezret, ám ez negyvenezres visszaesés a tavalyi első negyedévhez képest. A művészmozik összesített jegybevétele 37 millió forinttal csökkent, és 430 millió forintot tett ki. A művészmozikban a magyar Rossz versekre váltottak jegyet a legtöbben, valamivel több, mint 22 ezren. A második legnézettebb artmozis filmnek az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez bizonyult 20,6 ezer nézővel, majd a szintén díjnyertes Bohém rapszódia következik 14,4 ezerrel. Az adatokból az is kiderül, hogy átlagban 29-en mentek el egy-egy vetítésre
– ez a szám artmozik esetében 23 –, az átlagos jegyár pedig 1456 forint, míg az artmozikban 1262 forint volt. A főváros után – ahol egy belépő átlagban 1585 forint – Győr-Moson-Sopronban és Fejér megyében kellett több mint 1500 forintot fizetni egy jegyért. A többi megyében sem lehetett ezer forint alatt megúszni a mozizást, leszámítva Tolnát és Pest megyét, ahol 929 forint, illetve 982 forint volt az átlagos jegyár.


