Cégvilág

Nagyot nőttek az informatikusképző cégek

Növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta az évet a néhány hónapos informatikusképzést kínáló vállalkozások többsége, de amelyik veszteséggel zárt, annak is a külföldi iskolanyitás miatt ugrottak meg a kiadásai.

A boothcamp jellegű, néhány hónapos informatikusképzést kínáló vállalkozások sikeres évről számoltak be, amit a 2018-as pénzügyi eredményeik is alátámasztanak. A legnagyobb növekedést árbevétel szerint a Codecool érte el tavaly, amely a 2017-esnek csaknem a két és félszeresét, 844 millió forintos forgalmat ért el. Az idei év is jól indult a cégnek, ugyanis februárban bejelentette, hogy 3,5 millió eurós kockázatitőke-befektetést kapott, amely a régiós terjeszkedést segíti. „Tavaly januárban vezettük be az úgynevezett Mastery Based Learning metódusunkat, amely minden diákot a saját tempójában enged haladni az oktatásban, ez azt is eredményezi, hogy kéthetente engedhetünk be a rendszerünkbe újabb embereket. Ennek az időbeosztásnak köszönhető, hogy zsúfoltság nélkül tanulhat több diák párhuzamosan az oktatóközpontokban” – mondta a Világgazdaságnak Boda József alapító-ügyvezető. Hozzátette, hogy az idén elindítják a bukaresti kurzusukat is, és mivel Romániában pezseg az IT-piac, biztatók a további növekedési kilátásaik.

A legnagyobb, 2,46 milliárd forintos árbevételt a Training 360 produkálta, ám ennek az összegnek a 32,7 százaléka a munkaerő-fejlesztési üzletágból származott – ebbe tartoznak a programozói, alkalmazásüzemeltetői, szoftvertesztelői és egyéb vállalatspecifikus informatikai képzések, illetve átképzések is. A vállalkozás vezetői szerint a cégek elkezdték felismerni, hogy a munkaerőhiány és a fluktuáció ellen képzésekkel, átképzésekkel és szervezetfejlesztési megoldásokkal léphetnek fel a leghatékonyabban. Meglátásuk szerint elsősorban a vállalatok növekvő igényeinek és a kedvező piaci környezetnek köszönhető a növekedésük.

A Green Fox árbevétele is szépen, 47 százalékkal 393 millió forintra nőtt, az adózott eredménye azonban 7 milliós veszteséget mutat. „Tavaly szeptemberben megnyitottuk az első külföldi iskolánkat Prágában, ahol már az első évfolyamra hetvenen jelentkeztek, azóta pedig már a második évfolyam fut. Sikeresen léptünk a nemzetközi piacra, ez azonban jelentős befektetést igényelt. A veszteséget ez okozta, de a hazai oktatási operáció nyereséges” – mondta a Világgazdaságnak Langmár Péter, a Green Fox Academy üzletfejlesztésért felelős társalapítója, kiemelve, hogy a hallgatóik létszáma 40 százalékkal nőtt. Tavaly összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét is bevontak a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealapból, illetve Balogh Péter angyalbefektető csapatától, a Baconsulttól, ezt a pénzt az oktatási portfólió diverzifikálására és a külföldi nyitásra fordították. Az idei tervek szerint új képzési formákat is bevezetnek, és újabb külföldi nyitásra is készülnek. Az érintett telephelyek előkészítése miatt a központi költségek is megnőnek, ezért 2019-ben is veszteséggel számolnak.

A Training 360 és a Codecool 722, illetve 143 millió forintos nyereséget termelt, de a PROGmasters is – 2 millióval – nullszaldó felett zárt, ami 72 millió forintos árbevétellel párosult. A PROGmasters szerint a növekedés azzal magyarázható, hogy egyrészt két év alatt csaknem háromszorosára nőtt a náluk végzett szoftverfejlesztők száma (2016-ban 23 hallgató, míg 2018-ban már 67 diák végzett), másrészt az összes hallgató mintegy 98 százalékának sikerült is programozói munkát találni a hazai IT-szektorban – a bevétel egy részét ugyanis a közvetítés teszi ki.

Ezek is érdekelhetik