A finomításon bukhatott a Mol
A Mol pénteken teszi közzé második negyedéves eredményét. A már nyilvánosságra hozott elemzői konszenzus szerint az olajvállalat éves alapon minden eredménysoron gyengébb teljesítményt ért el.
A cég üzemi eredménye 3 százalékkal 86 milliárd forint alá, nettó eredménye 6 százalékkal 68,7 milliárd forintra csökkenhetett az egy évvel korábbi 72,9 milliárdról, a tisztított EBITDA pedig 3 százalékkal 172,6 milliárd forintra mérséklődhetett.
Az upstream, a finomító-kereskedelmi és a gázüzletág is gyengébben teljesített a tavalyinál, ezek eredményrontó hatását pedig csak mérsékelten tudta ellensúlyozni a továbbra is dinamikusan erősödő kiskereskedelmi szegmens. A kutatás-kitermelési üzletág 8 százalékkal eshetett vissza a piaci becslés szerint.
A Brent árfolyama 5 dollárral alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, főként ez ronthatta az upstream eredményét, az erősebb dollár viszont pozitív tényező lesz a jelentésben
– mondta a Világgazdaságnak Nagy-György János, a KBC részvényelemzője.
A kitermelés visszaesésébe az is belejátszhat, hogy az olajmezők ideiglenes leállítása jellemzően a nyári időszakra esik – véli Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.

A leggyengébben teljesítő finomítói szegmenst érzékenyen érintette, hogy a vállalat a tavalyi 5,5 dollár helyett az idei második negyedévben csupán 3,5 dolláros árréssel számolhatott hordónként.
Az INA múlt heti jelentéséből már láthattuk, hogy a finomítói marzsok beszakadtak, a Molnál is leginkább emiatt esett vissza az eredmény
– húzta alá Nagy-György János.
Pletser Tamás szerint ezt viszont némileg ellensúlyozhatta a lényegesen jobb petrolkémiai és a nagyon erős belföldi kereslet miatt növekvő nagykereskedelmi árrés, az Erste elemzője ezért a downstream üzletágban sem vár túlzott visszaesést.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatják