Cégvilág

A kávé nyert, a kocsi vesztett a bírák előtt

A Starbucks nyert, a Fiat veszített az Európai Bíróságon az adókedvezményeikkel kapcsolatos ügyben.

A Starbucks nyert, a Fiat veszített kedden az Európai Bíróságon a tiltott állami támogatással kapcsolatos ügyében, az amerikai kávézóláncnak így nem kell megfizetnie több tízmillió eurónyi elmaradt adót, míg az olasz autógyártónak igen.

A Starbucks esetén a pörköléssel és a kávézók ellátásával foglalkozó részlegéről volt szó, a Fiatnál pedig a hozzá tartozó pénzintézet, a Fiat Finance and Trade érintett. Az Európai Bizottság annak idején leszögezte:

nem törvénybe ütközőek az ilyen egyezségek, ám ebben a két konkrét esetben a luxemburgi és a holland adóhatóság olyan döntéseket hozott, amelyekkel külön, ezen két vállalat számára mesterségesen alacsonyan tartották a fizetendő mértékét.

Fotó: AFP

Az Európai Bizottság 2015 októberében illegális állami támogatásnak minősítette azon adókedvezményeket, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak, és elrendelte a becslései szerint 20-30 millió euró elmaradt adó visszafizettetését.

Később a két ország és a két vállalat fellebbezett az európai uniós versenyhatóságként eljáró testület határozata ellen.

A luxembourgi székhelyű törvényszék keddi ítéletében a Starbucks keresetének helyt adott, a Fiatét viszont elutasította.

Tiltott állami támogatás miatt a legnagyobb bírságot eddig az Apple informatikai óriáscégre szabta ki az Európai Bizottság, amelynek mintegy 13 milliárd eurót kellene visszafizetnie Írországnak. Az ügyben ugyancsak fellebbeztek, amelyet nemrég tárgyalt az uniós bírói testület. Ítélet később várható.

Európai Bíróság Starbucks fiat
Kapcsolódó cikkek