Cégvilág

Sárga lámpát kapott a Hankook bővítése

A rácalmási üzem legújabb beruházásának tavaly kellett volna megkezdődnie, a projekt állítólag a munkaerőhiány miatt áll.

A korábbi tervekkel ellentétben a Világgazdaság információi szerint nem kezdődött meg a Hankook rácalmási gyárának negyedik ütemű fejlesztése. A szóban forgó beruházást még tavaly tavasszal jelentették be, akkor azt közölték, hogy

a mintegy 89 milliárd forintba kerülő bővítés már 2018-ban elstartol, a kivitelezés pedig 2020 nyár közepén fejeződhet be. Időközben azonban fordulat állt be a projektben: a tervezés díjait még kifizették, a munkálatok előkészületei viszont már nem történtek meg.

Ennek okai sokrétűek lehetnek, forrásaink szerint az egyik legfontosabb tényező a hazai helyzete. Bár a körülbelül 3200 főt foglalkoztató Hankook nem küzd humánerőforrás-gondokkal, az új egység működése kapcsán a dél-koreai tulajdonosok nem látják biztosítottnak a szükséges munkaerőt.

Az új üzemben legalább 150-en dolgoznának olyan munkakörökben, amelyek magas hozzáadott értéket állítanak elő. Az építkezés tehát sárga lámpát kapott, bár ez korántsem jelenti azt, hogy lekerült volna a napirendről. Annak viszont, hogy mikor indulhat el a megvalósítás, nincs konkrét dátuma.

Forrás: MTI / Bodnár Boglárka

A Hankook most parkolópályára került beruházása eredetileg azt célozta, hogy a következő évtől a teherautó- és buszabroncsokat ne a Távol-Keletről kelljen Európába szállítania, hanem ennek a kategóriának a terítését is a megemelt kapacitású magyarországi üzemből folytathassa. Ezt szolgálná egy évi 550 ezer darabos kapacitású üzem kialakítása. A fejlesztést a magyar állam is kiemelten kezelte,

a kormány mintegy hárommilliárd forintos támogatást nyújtott volna hozzá. Mivel azonban a bővítés egyelőre csak papíron létezik, az erről szóló szerződés sem született meg. Ennek kapcsán kerestük az ügyben illetékes Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA), amely későbbre ígért választ.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

csűszás Rácalmás bővítés negyedik ütem abroncs Hankook
Kapcsolódó cikkek