Cégvilág

Magyarországra koncentrál a Shell

A lendületesen fejlődő magyarországi elektromos autózás miatt telepített a térségben először Magyarországon gyorstöltőt a Shell – mondta a Világgazdaságnak Bujdosó Andrea, a 189 üzemanyagtöltő állomást működtető Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi értékesítési igazgatója.

A régión belül miért éppen Magyarországon telepítette az első Shell Recharge márkájú gyorstöltőjét a Shell?

A társaság tavalyi piackutatása szerint Magyarországon több elektromos autó fut, mint a térség többi országában együttvéve: több mint 16,7 ezer járműnek van zöld rendszáma, ebből bő 7400 tisztán elektromos üzemű. Belföldön mintegy nyolcszáz helyen, ezen belül körülbelül száz gyorstöltőnél vételezhető áram. A tavaly eladott új autók több mint 1 százaléka volt elektromos. Mindezek alapján tehát számottevők a piac fejlődési lehetőségei.

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi értékesítési igazgatója

Hol áll és hová tart a Shell Magyarország az elektromobilitás terén?

Kétfajta szolgáltatást kínálunk. Egyrészt a napokban az Ionity céggel együttműködve nyitottuk meg a Balatonkeresztúr B (déli, Budapest felé tartó oldal) e-töltő-állomást az M7-es autópályánál lévő benzinkutunkon, vele nyitjuk hamarosan az autópálya túloldalán lévő, Balatonkeresztúr A-t (északi, Horvátország felé menő oldal), és szintén az Ionityvel létesítjük majd az M0-s szigetszentmiklósi lehajtójához tervezett egységünket. Az Ionity 2021 végéig a régió 21 Shell-állomásán szeretne e-töltőt üzembe helyezni. A másik szolgáltatás a saját márkánk, Shell Recharge néven fut. Most adtunk át egy Shell Recharge töltőt az M7-es székesfehérvári pihenőjében, a másikat pedig az M3-as autópályán, Gelejnél. A lendületesebb hazai fejlesztések jövőre, az idei tapasztalatok alapján várhatók. A Shell 2021 végére a régióban működő benzinkútjaiból százon kínál majd elektromos töltési lehetőséget.

Mit tudnak a most átadott berendezések?

Az Ionityvel közös gyorstöltők 10-15 perc alatt, vagyis háromszor gyorsabban töltik fel az új generációs elektromos járműveket, mint a hagyományosak. A Shell Recharge – amellyel a társaság Magyarországon mint ötödik európai országban, globálisan pedig a kilencedik országban jelent meg – nulla százalékról indulva általában 30 perc alatt ad 80 százalékos töltöttséget. Egy töltés ára minden hazai, 50 kilowattos Shell Recharge ponton 1925 forint lesz, az Ionity viszont már fizetős, 2560 forintot kér.

A teljes interjút a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

(Címlapkép: AFP)

üzemanyag Shell Bujdosó Andrea mobilitás interjú
Kapcsolódó cikkek