Cégvilág

Bezárja kapuit az ózdi gyár

A cég a piaci kereslet csökkenésével magyarázza a bezárást, ami ezer munkahelyet érint.

A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként – közölte a cég kedden.

Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt.

A bezárás megközelítőleg ezer munkahelyet érint.

Mint írták,

az ózdi gyár termelési volumene folyamatosan csökken és hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást.

Fotó: abb.com

A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre.

A tájékoztatás szerint 2020 végén áll le az ózdi üzem működése véglegesen.

A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit.

Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait.

A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket, vagy akár a saját vállalkozások indítását

– közölték.

Az ABB több mint száz országban működik, és 144 000 főt alkalmaz. Vezető üzletágai az energetika, ipari automatizálás, hajtások, valamint robotika és gyártásautomatizálás. Az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. honlapja szerint Magyarországon Budapesten rendelkezik központi irodával, Győrben robotika szervizirodával, Fóton raktárhelységgel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, valamint Kecskeméten és Ózdon gyárral.

A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint.

Nem hagyja sorsukra az ITM az ABB dolgozóit

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár év végéig tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről a helyi vezetőkkel. Az egyeztetések célja, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak.

 

ABB gyárbezárás Ózd
Kapcsolódó cikkek