Cégvilág

A koronavírus miatt ingyenessé tette távmunka-szoftvereit az egykori magyar startup

A LogMeIn megalapítása óta olyan eszközökön dolgozik, amelyekkel támogatja az emberek helytől független munkavégzését.

Egészségügyi és oktatási intézmények, kormányzati és önkormányzati szervek, nonprofit szervezetek, valamint korábbi LogMeIn-ügyfelek számára ingyenesen elérhetővé tette otthoni munkavégzést segítő szoftvereit a LogMeIn – olvasható a cég közleményében.

A cég ezzel szeretné támogatni a frontvonalban működő intézményeket a koronavírus elleni küzdelemben. A közleménye szerint a koronavírus elterjedése miatt egyre több szervezet lát megoldást a távmunkában, annak ellenére, hogy nem állnak rendelkezésükre azok az eszközök, amelyek ezt hatékonnyá tudnák tenni. A távmunkára történő gyorsított és kényszerű átállás, valamint az általános egészségügyi aggodalmak komoly nehézségeket okozhatnak.

Fotó: AFP

A cég szerint ezt tükrözik az olyan rendelkezések, amelyek:

  • korlátozzák, vagy felfüggesztik az üzleti célú utazást;
  • felfüggesztik a nagyobb rendezvényeken való részvételt;
  • arra utasítják az IT csapatokat, hogy készüljenek fel a folyamatos működés támogatására távmunka esetén is,
  • szabályokat fogalmaznak meg a diákok és munkavállalók egészségügyi állapotával szemben
  • a helyi és regionális önkormányzatok, valamint egészségügyi szolgáltatókat arra készítik fel, hogy akár magasabb terhelés mellett is tartósan el tudják látni a lakosságot.
  • járvány LogMeIn távmunka koronavírus
    Kapcsolódó cikkek