Cégvilág

MKT: a munkahelyek megtartása a legfontosabb

Több mint hetven konkrét intézkedésre tett eddig javaslatot a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a gazdaság újraindításáért felelős kormányzati akciócsoportnak a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére, enyhítésére, valamint a pandémia lefutását követően a gazdaság újraindítására.

A kormány a válsághelyzet kezelésére nemrégiben 10 akciócsoportot állított fel. A gazdaság újraindításáért felelős akciócsoportot Bártfai-Mager Andrea nemzeti kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter – az MKT tagja – vezeti. A miniszter jelezte, hogy a szükséges intézkedések, cselekvési tervek, akciótervek mielőbbi kidolgozásában számít a Magyar Közgazdasági Társaságra, az MKT több mint 3 ezer fős tagságának tudására és szellemi kapacitására. Ezért az akciócsoportba az MKT képviseletében meghívta a társaság elnökét, Pleschinger Gyulát. A Magyar Közgazdasági Társaság szakosztályai folyamatosan gyűjtik és fogalmazzák meg javaslataikat – ki-ki elsősorban a maga ágazatában – a koronavírus okozta gazdasági károk lehetőség szerinti minimálására és a növekedés újraindítására vonatkozóan. Az eddig megfogalmazott javaslatok közül több mint 70-et az MKT már eljuttatott a Bártfai-Mager Andrea vezette akciócsoportnak.

Az MKT javaslatcsomagja megállapítja, hogy

a legsürgősebb feladat a munkahelyek megtartása és az arra érdemes kis- és középvállalkozások túlélésének biztosítása,

hiszen ezek a feltételei a sikeres újraindulásnak.

Fotó: MTI / Oláh Tibor

Ezen a téren a monetáris politika a bankközi piac likviditásának biztosításával, célzott hitel- és kötvényprogramokkal illetve a makroprudenciális szabályozás lazításával finanszírozási oldalról megteremtette a pénzügyi szektor és a vállalkozások számára a válság átvészelésének feltételeit. A továbblépéshez most elsősorban a fiskális politika eszközeire lehet támaszkodni.

A fentiek alapján az MKT eddigi javaslatainak többsége – különösen az azonnali beavatkozást igénylő javaslatok –

a munkahelyek megtartásával, új munkahelyek megteremtésével az egészséges munkaerő biztosításával, valamint az áruszállítási-logisztikai területtel kapcsolatosak.

A középtávú – 1–6 hónapra kitekintő –, valamint a hosszabb távú javaslatok pedig a kkv-szektort, a stratupokat, az informatikai szektort, az innovációt, az európai uniós források szükséges átcsoportosítását, valamint az agráriumot és az élelmiszeripart érintik elsősorban, de már készülnek a kultúra és a demográfia világát érintő gazdaságpolitikai javaslatok is.

munkahelyvédelem koronavírus gazdaságvédelmi intézkedések munkahelyek mkt
Kapcsolódó cikkek