Cégvilág

Tízezer butikos van nagy bajban

Van ugyan olyan bérbeadó, aki hajlandó tárgyalni a fizetési ütemezésről, de nem ez a jellemző.

A kormány rendelkezzen a vásárlók által a veszélyhelyzetben nem látogatható kereskedelmi egységek bezárásáról – ezt szeretné elérni a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ). A plázákban és a bevásárlóközpontokban országszerte tízezres nagyságrendben üzemelnek olyan kereskedelmi egységek, amelyeket a bérleti szerződések értelmében még ma is nyitva kell tartani. „Ezeknek a kormányzati akciótervekben szereplő passzusok egyelőre nem nyújtanak segítséget” – mondta a Világgazdaságnak Neubauer Katalin, a szervezet főtitkára. Példaként említette, hogy a Herbária, a Heavy Tools és a Budmil boltok már most nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel a plázákban lévő „vevőmágnesek”, mint például a Zara, a H&M és a C&A, zárva tartanak. A bérleti díjak többsége ráadásul euróalapú, a forint árfolyamának romlása alapból 10 százalékos díjnövekedést okoz az üzleteknek.

Országosan 123 bevásárlóközpont működik Magyarországon, ezekből 38 Budapesten, 85 vidéken. Az ezekben lévő üzletek forgalma a koronavírus-járvány miatt nullára csökkent, viszont az üzletházak üzemeltetői a bérleti díjtól és az egyéb költségektől addig nem tekintenek el, amíg a kormány el nem rendeli a március 28-tól nem látogatható kereskedelmi egységek bezárását. Az MNKSZ főtitkára jelezte, hogy a bevásárlóközpontok tevékenységének felfüggesztését több európai országban már alkalmazzák. „A bérbeadók hozzáállása nem egységes. Vannak olyanok, akik hajlandók tárgyalni a bérlőikkel a bérleti díj és a közös költség fizetési ütemezéséről, de nem ez a jellemző.” Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára a témával kapcsolatban úgy reagált lapunknak, hogy a bérlők nagy része továbbra is használhatja az adott ingatlanokat, tehát még bezárt üzlet esetén is folyamatosan megvalósul a tárolási funkció. A bérlők meghatározott része innen bonyolíthatja online értékesítéseit. Hozzátette: az ingatlanüzemeltetők gondoskodnak a bevásárlóközpontok működéséről, közművekkel való ellátásáról, tehát eleget tesznek a bérleti szerződések szerint őket terhelő kötelezettségeiknek. „Arra kérjük a kormányt, hogy biztosítsa a jövőben is a bérlők és a bérbeadók részére, hogy egyeztetéseken keresztül, egyedileg találjanak megoldást a kialakult helyzetre.”

Ezek is érdekelhetik