BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Tungsram UVC-lámpái segítik majd a mentőautók fertőtlenítését

A nagyvállalat kétezer arcvédő pajzsot adományozott az Országos Mentőszolgálatnak.

A Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák kipróbálására kötött együttműködést a gyártó cég és az Országos Mentőszolgálat. Ezen kívül

a nagyvállalat kétezer arcvédő pajzsot adományozott a szervezetnek.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint a Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák fogják segíteni a mentőautók fertőtlenítését.

A berendezés által kibocsátott ultraibolya sugarak ugyanis alkalmasak arra, hogy az általuk megvilágított területen elpusztítsák, semlegesítsék a vírusokat, baktériumokat, biztonságos környezet hozva ezzel létre.

Fotó: GERGELY BOTAR / POOL / AFP

Hozzátette: az elképzelések szerint két ellátás között alkalmaznák ezt a technológiát a mentőautókban.

Az együttműködés révén – próbajelleggel – tíz mentőautóba kerül UVC-lámpa.

A főigazgató kiemelte, büszke a mentőszolgálat munkatársaira, hogy a koronavírus-járvány alatt, ebben a rendkívüli helyzetben is mind a 8500 bajtársa magas szintű szakmai munkáról tesz tanúbizonyságot

Joerg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a gyártás során szerzett innovatív tapasztalataikat most a járványban szükséges eszközök egy részének fejlesztésére és gyártására tudják fordítani.

Kitért arra, hogy a magyar mentőszolgálat igazi hungarikum, kevés országban létezik olyan egységes, modern és innovatív mentőszolgálat, mint Magyarországon. Az együttműködésről szólva elmondta, az a fertőzések megelőzésére és egyéb, adatalapú megoldásokra fókuszál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.