BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szeptemberben két új egységgel bővült a McDonald's magyar hálózata

A beruházásoknak köszönhetően kétszáz magyar embernek lesz munkája a gyorsétteremlánc új egységeiben.

Szeptemberben két új egységgel bővült a McDonald's a magyar hálózata, az M1-es autópálya két oldalán, 2,2 milliárd forintos beruházással – közölte az étteremlánc.

A tájékoztatás szerint a két autós étteremben mintegy 200 főt foglalkoztatnak majd.

Magyarországon 1988-ban nyílt meg az első McDonald's étterem, a cégnek jelenleg 92 étterme és 6000 munkatársa van, mintegy 80 millió vendéget szolgált ki tavaly.

A közleményben felidézik, hogy Scheer Sándor, a McDonald's magyarországi Developmental Licensee partnere tavaly ősszel ismertette az étteremhálózat terveit, amelyben a házhozszállítás országossá tétele mellett kiemelt szerepet kapott a modernizálás és a hálózat bővítése.

Fotó: PAUL J. RICHARDS / AFP

A két autós étterem nyitásával pedig az idén már a harmadik új egységüket adják át.

A magyar éttermek 2019 márciusa óta Developmental Licensee struktúrában működnek, több mint felüket továbbra is helyi vállalkozók üzemeltetik franchise rendszerben.

A vállalat és hazai franchise partnerei által üzemeltetett éttermekben 2019-ben a 2018-as 23 százalékkal szemben mintegy 18,5 százalék forgalombővülést értek el.

A hálózat éttermeinek forgalma 2019-ben 74 milliárd forint volt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.