Cégvilág

A Mol is érdeklődhet a Budapest Airport iránt

A Bloomberg értesülései szerint a magyar olajtársaság mellett Jellinek Dániel ingatlanbefektető is az ajánlattevő konzorcium tagja.

Ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport Zrt. megvásárlására egy hazai befektetőkből álló konzorcium, melynek tagja a Mol is – értesült a Bloomberg. A hírügynökségnek nyilatkozó források szerint az ajánlattétellel Jellinek Dánielt, az Indotek ingatlanfejlesztő csoport alapító-tulajdonosát bízta meg a konzorcium.

A vételi ajánlat összege nem ismert, az viszont igen, hogy a kormány még a koronavírus-járványt megelőzően három milliárd euróra becsülte a Budapest Airport értékét.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság évek óta külföldi tulajdonosok kezében van, a részvényeit az AviAlliance német reptérüzemeltető vállalat, a GIC szingapúri befektetési alap, valamint egy kanadai nyugdíjalap birtokolja.

A hírügynökségnek a Mol és Jellinek Dániel sem kommentálta a reptér megvásárlására tett ajánlatról szóló értesüléseket.

Lapunk megkeresésére is mindössze annyit közölt az olajtársaság, hogy

a Mol piaci értesüléseket, pletykákat nem kommentál.

A tulajdonosok közül is csak az AviAlliance reagált a Bloomberg megkeresésére, válaszuk szerint

hosszú távú befektetőként és repülőtér-üzemeltetőként hisznek a befektetésük gazdasági lehetőségeiben és hosszú távú növekedésében, vagyis nem áll szándékukban megválni a Budapest Airporttól.

Fotó: Budapest Airport

A Bloomberg emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a reptér privatizációjának 2005-ös elindításakor arról beszélt, hogy a folyamatot vissza kell fordítani, és évek óta célja, hogy a stratégiai ágazatokhoz hasonlóan újra hazai tulajdonost kapjon a budapesti reptérüzemeltető.

A Budapest Airport egészen a pandémia kitöréséig a világ egyik leggyorsabban növekvő közepes méretű légikikötőjének számított, az elmúlt három évben bevételei 43 százalékkal nőttek, 2019-ben már 331 millió euróra rúgtak. A járványhelyzet alapjaiban rengette meg a légi közlekedést, melynek negatív hatásait a Budapest Airport is megérezte.

A vállalat az utazási korlátozások és a visszaeső utazási kedv miatt szeptemberben újabb, 236 dolgozó elbocsátását jelentette be, és idén már csupán 5,5 milliós utasforgalommal számol. Tavaly még 16,2 millió utast kezelt a társaság.

Jellinek Dániel Bloomberg Budapest Airport Zrt. Mol pandémia Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek