Cégvilág

Újabb megállapodást kötött a Műegyetem és a Knorr-Bremse

Közösen fejleszthetnek vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME hallgatói, kutatói és a Knorr-Bremse mérnökei – jelentették be az érintettek.

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a Knorr-Bremse Budapest és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara.

A vasúti fékrendszerfejlesztő és -gyártó 25 millió forintos támogatási keretet biztosít a karnak, amelynek hallgatói és kutatói a jövőben részt vesznek a nemzetközi nagyvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiben.

A vállalat a biztonságkritikus beágyazott rendszerek, valamint a fejlett vasúti vezetéstámogató rendszerek fejlesztésében számít leginkább az egyetem hallgatóinak és kutatóinak közreműködésére.

A vállalat négy évvel ezelőtt, 2016 novemberében újította meg együttműködését a BME Gépészmérnöki Karával. Ezúttal a Villamosmérnöki és Informatikai Karral írt alá öt évre szóló együttműködési megállapodást.

Ennek értelmében a vállalat és a kar együtt ösztönzik majd a kutatókat és hallgatókat a mindkét fél által fontosnak ítélt szakterületek tanulmányozására, a Knorr-Bremse innovációs tevékenységébe való bekapcsolódásra. Az együttműködés kiemelt témaköre lesz a „Jövő technológiái és módszerei a járműirányításban”.

Fotó: VG – Móricz-Sabján Simon

„A digitális technológia a vasúti fékrendszerek gyártásában, tervezésében és a fékvezérlésben is egyre meghatározóbb szerepű. A fékrendszereket nagy komplexitású, intelligens szoftverek teszik még hatékonyabbá és biztonságosabbá, a gyártás egyre inkább támaszkodik a Big Data alapú módszerekre, a termékfejlesztés pedig a legmodernebb alakadó technológiákat alkalmazva ad új lendületet az innovációnak” – indokolta Sávos András, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezetője, hogy miért bővítették tovább az együttműködést a Műegyetemmel.

Jelenleg 120 szoftvermérnök dolgozik a vállalatnál, sokan közülük világszínvonalú kutatás-fejlesztési innovációs projekteken. A mostani megállapodással tovább erősödhet a tudásmegosztás az egyetem és az iparvállalat között, miközben utóbbi a saját szakember-utánpótlásáról is gondoskodhat

– tette hozzá.

Műegyetem Knorr-Bremse
Kapcsolódó cikkek