Cégvilág

Csökkenti Kínától való függését az Apple

Az Apple kérésére Kínából Vietnámba helyezi át az iPadek és a MacBookok gyártását a Foxconn.

Az Apple kérésére Kínából Vietnámba helyezi át az iPadek és a MacBookok gyártását a Foxconn – értesült a Reuters.

Az amerikai cég termékeinek mintegy háromnegyedét bérgyártás keretében, kínai óriásüzemekben készíti a tajvani székhelyű Foxconn, amely 270 millió dollárt fordít új észak-vietnámi gyárának építésére.

Azt nem tudni, hogy az eddig kizárólag Kínában gyártott számítógépcsaládok mely modelljei költöznek oda, a lényeg, hogy az Apple, amennyire tudja, függetlenítse magát az immár évek óta zajló kereskedelmi háború várható újabb csapásaitól.

Washington importvámok bevezetésével vagy emelésével akarja megnehezíteni a Kínában gyártott termékek behozatalát, de az ottani bérgyártást is ellehetetleníti azzal, hogy a nemzetbiztonságra való hivatkozással

nem engedélyezi az amerikai high-tech alkatrészek kínai exportját.

Az Apple mindkét csapás alól próbálja kivonni magát. Liu Jung-Vaj, a Foxconn elnöke szerint a kereskedelmi háború kettéosztotta a világot, s nekik ehhez alkalmazkodniuk kell, ami két egymástól független beszállítói és termelési lánc kialakítását feltételezi.

Fotó: Getty Images

A Foxconn 2021 első felében induló vietnámi egysége eltörpül majd az Indiába tervezett, egymilliárd dolláros költséget felemésztő iPhone-összeszerelő bázisuk mellett, de a cég Mexikóba is vinne gyártást. A Foxconn emellett folytatja a 2018-ban indított tízmilliárd dolláros amerikai óriásberuházását is, amellyel Trump elnök invitálásának tesznek eleget, szintén a Kínától való függés csökkentését szolgálva.

A wisconsini építkezés azonban vontatottan halad, kevés munkahelyet teremtett eddig, s ennek is szerepe lehetett abban, hogy Trump az elnökválasztáson meglepetésre elvesztette ezt az államot.

A Foxconn eredetileg tévéképernyőket gyártott volna itt, majd kisméretű LCD-kijelzőkre váltottak, legújabban pedig mesterséges intelligenciát használó eszközök, távközlési berendezések, szerverek összeszerelésén gondolkoznak – a piaci igényekhez alkalmazkodva. A Foxconnt nem tépázta meg a járvány, a harmadik negyedévben a tavalyihoz hasonló, a vártat felülmúló, 1,08 milliárd dolláros adózott profitot ért el.

foxconn Apple
Kapcsolódó cikkek