Cégvilág

Harmadával nőtt a 4iG árbevétele

A társaság árbevétele 2020 első kilenc hónapjában 33,5 milliárd forint volt, ami 34 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

  • A társaság árbevétele 2020 első kilenc hónapjában 33,5 milliárd forint volt, ami 34 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit,
  • a vállalat eredménye pedig 2,81 milliárd forintra növekedett, amely 13 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában elért.
  • A menedzsment várakozásai szerint teljesíti a cégcsoport az idei évre kitűzött növekedési célokat, melynek köszönhetően a 4iG 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja 2020-ban.

    Fotó: VG – Vémi Zoltán

    Az év második felére

    a 4iG Nyrt. organikus fejlődésének és akvizícióinak eredményeként Magyarország második legnagyobb informatikai cégcsoportjává vált,

    miközben a tőzsdei társaság megőrizte növekedési dinamikáját és továbbra is aktív növekedési szakaszában tart.

    A hazai és nemzetközi technológiai vállalatokat alapvetően nem érintette negatívan a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés, bizonyos informatikai szegmensekben pedig (blockchain és mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, távoli üzemeltetés, digitalizáció stb.) a megrendeléseket katalizálta a pandémia.

    eredmény profit 4iG Nyrt. nyereség harmadik negyedév
    Kapcsolódó cikkek