Cégvilág

A Linde Gáz Magyarország 14 milliárd forintos beruházást hajt végre

A vállalat Kazincbarcikán lévő levegő-szétválasztó üzemében lesz a fejlesztés, amivel a cég 430 ember munkáját védi meg.

A Linde Gáz Magyarország Zrt. magyarországi kapacitásainak bővítése mellett döntött,

így a vállalat 14 milliárd forintos beruházást hajt végre a Kazincbarcikán lévő levegő-szétválasztó üzemében, a fejlesztéssel a cég 430 ember munkáját védi meg,

mindehhez pedig a kormány 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a Linde Magyarország az ország egyik legnagyobb ipari és egészségügyi gázokat előállító vállalata. Példaként említette, hogy a cég biztosítja a magyar kórházak számára a koronavírusos betegek lélegeztetéséhez szükséges orvosi oxigén több mint 80 százalékát.

Ezen felül a vállalat biztosítja technológiájával azokat a rendkívül speciális körülményeket, amelyek szükségesek a koronavírus elleni oltóanyag szállításhoz.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A tárcavezető azt is kiemelte, hogy mindezek miatt

a Linde beruházása megerősíti az ország védekezési képességét a világjárvánnyal szemben,

hiszen így lesz elég orvosi oxigén a kórházakban a betegek ellátáshoz, és lesz elég speciális technológia az oltóanyagok szállításához is.

Ráadásul a cég mostani fejlesztésének köszönhetően a Linde cseppfolyós oxigént és cseppfolyós nitrogént is elő tud majd állítani, ezek egy részét exportálja, a másik részét Magyarországon a magyar gazdaság szereplői számára szolgáltatják, ezzel pedig növelik a magyar vállalatok versenyképességét.

A miniszter szerint a Linde beruházása gyakorlatilag a gazdaság szinte minden ágazatára pozitív hatást gyakorol, hiszen a vállalat által előállított ipari gázokat egyebek mellett a nagyiparban, a gyógyszeriparban és az építőiparban is használják.

Andreas X. Müller, a Linde Gáz Magyarország Zrt. ügyvezető igazgatója elmondta,

a vonzó üzleti környezet és a földrajzi elhelyezkedés miatt döntöttek úgy, hogy Magyarországon bővítik a kapacitásaikat.

Közölte, a Linde 100 országban van jelen, 80 ezer embert foglalkoztat, 2019-ben a vállalat 25 milliárd eurós árbevételt ért el.

Kazincbarcika Szijjártó Péter Linde Gáz
Kapcsolódó cikkek