Cégvilág

Új vezérigazgató-helyettes a Vodafone-nál

Dr. Orbán Anita a vezérigazgató-helyettesi pozícióból távozó Dr. Budai J. Gergőt váltja.

A Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját 2021. január 4-től Dr. Orbán Anita tölti be, aki egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz.

Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafone-hoz.

Orbán Anita a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után pénzügyi kontrollerként kezdte pályafutását a Matávnál. Ezt követően az Egyesült Államokba költözött, ahol két master fokozatú diplomát szerzett történelem és diplomácia témakörökben, majd a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban folytatta PhD tanulmányait.

2008-ban az Egyesült Államokban könyve jelent meg közép-európai energetika témában.

Miután visszaköltözött Magyarországra, öt évig a Külügyminisztériumban dolgozott, ahol energia ágazatra szakosodott, dolgozott az energiabiztonság nagyköveteként és a Duna-menti országok energetikai együttműködési bizottságának elnökeként is.

Fotó: Vodafone

Az állami szektor után a londoni Cheniere Marketing LTD főtanácsadójaként folytatta pályafutását.

A Vodafone Magyarországhoz a Tellurian LNG Londonból érkezik, ahol a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöki pozíciót töltötte be, számos ország kereskedelmi feladatait látta el.

Nemzetközi zsűri által a Budapest Energy Summit-on odaítélt The Woman Energy Executive of the Year 2018 díjazottja.

Több nemzetközi szakmai szervezet tanácsadó testületi tagja.

Dr. Orbán Anita a vezérigazgató-helyettesi pozícióból 2020. november elsejével távozó

Dr. Budai J. Gergőt váltja, aki az újonnan alakult Vodafone leányvállalat, a Vantage Towers Magyarország vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.

A távozó vezérigazgató-helyettes jelentős eredményeket ért el a Vodafone Magyarországnál eltöltött több mint három év alatt: kulcsfontosságú szerepet töltött be a Vodafone-UPC integrációban, illetve az ország első kereskedelmi 5G hálózatának bevezetésében.

Dr. Orbán Anita Vodafone
Kapcsolódó cikkek