Cégvilág

A világjárvány nem törli el a mozikat

A Berlinale volt igazgatója szerint a pandémia után az emberek ismét járnak majd moziba.

A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba a legnagyobb filmes közönségfesztivál, a Berlinale volt igazgatója szerint.

Dieter Kosslick a fesztiváligazgatóként 19 évig végzett munkájáról és a filmipar jövőjéről írt könyvének megjelenése alkalmából adott keddi nyilatkozatában kiemelte, hogy a járvány révén sokan észrevesznek dolgokat, amelyekről korábban megfeledkeznek.

Vannak, akik a konyhaművészet szépségeit fedezik fel újra, mások a kulturális intézményrendszer fontosságára döbbennek rá. Soha nem zengtek még olyan sok dicshimnuszt a kultúráról, mint amióta a járvány miatt bezártak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok, a könyvtárak és a kultúra közvetítését szolgáló intézményhálózat többi tagja. Erre a széles körben mutatkozó vágyakozásra alapozva „nagyon határozott meggyőződésem, hogy a mozi visszatér, de másmilyen lesz

– mondta Dieter Kosslick.

Fotó: de valentino BELLONI / Hans Lucas/AFP

Változást hoz mindenekelőtt a streamingszolgáltatók előretörése,

és mint az egész világ, a filmipar is az ökológiai alapú átalakítás feladata előtt áll. Az kitűzte 2050-re a karbonsemlegesség – nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás – célját, és ez a művészetek területén is változtatásokat igényel. A szövetségi filmtámogatási alap (Filmförderungsanstalt – FFA) már össze is állított egy kézikönyvet a mozik átalakításáról, amelyben az épületek szigetelésétől a szellőztetésen át a büfé kínálatáig sok mindent lehet tanulni arról, hogy miként lehet klímabarát egy filmszínház – fejtette ki Dieter Kosslick.

A 72 éves német filmes szakember 2001-től 2019-ig volt a Berlinale igazgatója. Vezetésével a fesztivál megszilárdította helyét a filmművészet legfontosabb nemzetközi rendezvényei között, és munkájával hozzájárult, hogy Berlin az európai kultúra egyik globális kisugárzású központja lett.

filmipar koronavírus mozik
Kapcsolódó cikkek