Cégvilág

Dunaferr: meghívóval is tilos a belépés

Kitiltották a Dunaferr közgyűlésére érkezők többségét a gyár területéről arra a napra, amikorra azok meghívója szólt.

Birtokvédelmet kért 2021. május 5-én az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza, Nagy Péter Dunaújváros MJV jegyzőjétől, Molnár Attilától, amelyet az rekordgyorsasággal, másnap határozatba is foglalt.

Épp aznap, amikorra a cégbíróság összehívta a Dunaferr közgyűlését a társaság székhelyére, vagyis a cég menedzsmentje a közgyűlésre érkezőket zárta ki ki a gyár területéről

Egy kazah hátterű cég a Dunaferr befektetői között

A cég szeptember óta működik, és az acélgyártáshoz szükséges alapanyagok nagy részét szállítja be.

– derül ki a Duol.hu cikkéből. Az írás szerint

a határozatban szerepel azok neve, akik nem léphetnek be a gyár területére, és köztük vannak azok is, akik tagjai a társaság igazgatóságának, továbbá, aki kezdeményezte a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága által – a cég törvényes működésének helyreállítása érdekében a – a közgyűlés összehívását. A listán vannak a Dunaferr tulajdonosainak meghatalmazottjai is.

A határozatban foglaltak végrehajtása a rendőrség közreműködésével is kikényszeríthető.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Dunaferr 5,7 milliárdos pert indít

Olyan dokumentumokat mutatott újságíróknak a Dunaferr ügyvédje, amelyek szerint hamis meghatalmazással kopogtattak nála a társaság tulajdonosa nevében.

A Duol.hu kiemeli, hogy Nagy Péter ügyvéd május 5-én kézhez kapta azt a jogerős végzést, amelyben a fellebbviteli bíróság – a Győri Ítélőtábla – helybenhagyta a Dunaferr korábban lejárt megbízatású három igazgatósági tagja (Leonid Frumkin, Alexander Zavyalov és Iulia Kasperskaia-Birman) és Ev­geny Tankhilevich újbóli bejegyzésére beadott kérelem Székesfehérvári Törvényszék általi elutasítását. Újbóli bejegyzést ugyanis csak cégjegyzésre jogosult személy kérelmezhet, de ilyen május 6-ig nem volt a Dunaferrnél. Néhány hete ugyanezen okból utasította el a Székesfehérvári Törvényszék is a Dunaferr név használatának „engedményezési kérelmét”.

A vasmű részben éppen azért nem működik jogszerűen, mert nincs a vezetésében egyetlen – önállóan vagy együttesen – cégjegyzésre jogosult személy sem.

Május 6-án mindazonáltal – mint a Világgazdaság beszámolt – megtartották az ISD Dunaferr közgyűlését, de mivel az arra meghívottak nem léphettek be a gyár területére, döntéseiket kerítésen kívül, de a székhely címéhez tartozó, Vasmű tér 1-3-hoz tartozó területen hozták meg. Visszahívták a lejárt megbízatású cégvezetőt, újat neveztek ki a helyére, megválasztották az új igazgatóságot, a felügyelőbizottságot, és megállapodtak az új könyvvizsgálóval. Összességében megszületett minden olyan döntés, amelyre szükség volt ahhoz, hogy visszaálljon a Dunaferr törvényes működése.

Ugyanakkor a Dunaferr vezetése még aznap közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy nem ismeri el jogszerűnek a közgyűlést, mert a társaság székhelyén „a jelen lévő néhány magánszemély részvényes kivételével senki nem jelent meg”.

Vagyis a menedzsment a közgyűlés azon résztvevőit, akik az épületen kívül voltak, nem tekintette jelenlévőknek. A menedzsment már eddig is többször hangoztatott másik indoka, hogy azok személyek, akik a többségi tulajdonos, a ciprusi Steelhold Ltd. nevében járnak el, hamis meghatalmazásokat mutatnak fel. E meghatalmazások hamis voltát a közelmúltban Nagy Péter sajtótájékoztatón is igazolni kívánta újságírók előtt. Felsorolta, milyen kívánalmaknak kell eleget tennie egy szabályszerű meghatalmazásnak, tételesen ismertette, hogy ettől a meghatalmazottak által felmutatott papírok miben térnek el. Ki is vetítette a korábban használt, szabályos, illetve a mostani, hamisként bemutatott dokumentumot.

közjegyző közgyűlés Dunaferr Dunaújváros MJV működés Székesfehérvár ISD Dunaferr Zrt. nagy péter
Kapcsolódó cikkek