Cégvilág

Rekordnyereséget könyvelt el a Nintendo a járvány alatt

Ezzel megdöntötte a 2008–09 óta tartó csúcsot, amelyet a Wii és DS konzolok piacra dobás eredményezett.

A valaha volt legmagasabb nyereséget érte el a Nintendo vállalat a koronavírus-járvány alatt, ugyanakkor a japán cég szerint nem lesz egyszerű a rekordév megismétlése – írja a France24.

A tavasszal újra felerősödő járványhullám több iparágban összezúzta a kilábalás reményét, azonban az elhúzódó lezárások néhány vállalatra még pozitív hatással is voltak.

Így volt ez a márciusban zárult pénzügyi évben a Nintendóval is, amelynek a nyeresége 85,7 százalékkal ugrott, 480,4 milliárd japán jenre (1300 milliárd forintra) az egy évvel korábbihoz képest.

Ezzel megdöntve a 2008–2009 óta tartó csúcsot, amelyet a Wii és DS konzolok piacra dobás eredményezett.

Fotó: Shutterstock

Több slágertermék miatt a 2020–2021-es eladások 34,4 százalékkal szaladtak meg.

Azonban a jövő tekintetében már szerényebb elvárásokat állít maga elé a japán vállalat, és a 2021–22-es pénzügyi évre csak 340 milliárd jennel (926 milliárd forinttal) számol.

A koronavírus-járvány és a megemelkedett kereslet miatt előfordulhat, hogy a kínálatban kisebb fennakadások történnek, ahogy azt a globális csiphiány következtében tapasztaltuk.

eladás profit Wii koronavírus bevétel Nintendo nyereség DS lezárás rekord forgalom
Kapcsolódó cikkek