Cégvilág

Nőtt a bevétel és csökkent profit a Telenornál

A hálózati forgalom mintegy 30 százalékkal növekedett tavaly a Telenornál, mivel otthonról kezdtek dolgozni és tanulni az emberek, sokan mobilneten. A vállalat 191,9 milliárd forintos árbevétele 29,3 milliárdos profittal párosult az elmúlt évben.

Nőtt a Telenor Magyarország nettó árbevétele tavaly:

míg 2019-ben 182,6 milliárd forintos forgalmat ért el, addig 2020-ban 191,9 milliárdot.

Az adózott eredménye esetében azonban csökkenés látható: 29,3 milliárd forint szerepel ezen a soron az egy évvel korábbi 34,9 milliárddal szemben.

Fotó: Mauritz Antin / MTI / EPA

Megnövekedett teher nehezedett tavaly a távközlési szektorra, a járvány miatt minimalizált személyes kapcsolatok zöme a digitális csatornákra terelődött. Ezt mutatja az is, hogy a Telenor esetében a hálózati forgalom mintegy 30 százalékkal növekedett, mivel otthonról kezdtek dolgozni és tanulni az emberek, sokan mobilneten.

A vállalat – szolidaritást vállalva a lakossággal – 100 gigabyte adatot biztosított ingyenesen minden ügyfelének, majd később egy giga áráért elérhetővé tette ugyanezt a mennyiséget.

Természetesen az érintett hónapok bevételeit erősen befolyásolta az ingyenesen és kedvezményesen biztosított internet. Továbbá a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások miatt tavaly szinte teljesen eltűntek a szektorból a roamingbevételek, jelentős kiesést okozva az ágazat vállalatainak.

A Telenor Magyarország is szerzett 5G-frekvenciákat tavaly március végén, egyelőre azonban még nem indította el a kereskedelmi szolgáltatását, mert a vállalat korábbi közlése szerint a mai valódi igényeket a 4G-s és 4G+ hálózatok képesek kielégíteni, mind lefedettségben, mind kapacitásban. A saját tőkearány csökkenésének fő oka, hogy a 33 százalékát a kilépő társaság kapta, júliusban ugyanis Cetin Hungary néven külön cégbe szervezte a Telenor a hálózati infrastruktúra üzemeltetését.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A toronyvállalat csaknem 200 munkavállalóval kezdte meg a működését, a célja, hogy kiaknázza a kereskedelmi lehetőségeket és a nagykereskedelmi partnerkapcsolatokat a hálózati szolgáltatások területén, vagyis az aktív és a passzív hálózati elemeit más szolgáltatók számára is elérhetővé tegye.

A tőzsdén jegyzett Magyar Telekom jó évet zárt, árbevétele és nyeresége is nőtt,

az előbbi a 2019-es 507,8 milliárd forintról 524,1 milliárdra, az utóbbi pedig 39,3 milliárdról 41,5 milliárdra. A szektor harmadik meghatározó vállalata, a Vodafone Magyarország pénzügyi éve március végén zárul.

éves eredmény 4G Telenor
Kapcsolódó cikkek