Az első pillanattól kezdve azzal számoltunk, hogy a beszerzendő villamosok honosítása során a klimatizálást meg kívánjuk oldani – erősítette meg a BKV azt a korábbi állítását, amelyet a használt frankfurti villamosok beszerzése kapcsán tett. Mint, ahogy arról lapunk is beszámolt,

a harminc év körüli német járművek utastere nem légkondicionált.

Ezt a VGF, a frankfurti közlekedési vállalat a saját honlapján azzal indokolta, hogy a járművek statikai adottságai nem megfelelőek. A fővárosi tulajdonú cég közölte: a klimatizálhatóság előzetes felmérését, tervezését megkezdték, jelenleg műszaki akadályát nem látják a megvalósíthatóságnak, amelyet az elsőként beszerzendő prototípus jármű átalakítása egyértelműen igazolhat majd. Ez a villamos terv szerint az idei utolsó negyedévben érkezhet meg Budapestre.

Fotó: VGF

A BKV azt is írta, hogy a frankfurti R-wagen modellekkel – ennek újabb generációs, R2-es szériájában a vezetőfülkéket már sikerült klímával felszerelni, igaz, ezeket legjobb esetben is majd csak 2025-26-ban szállíthatják Budapestre – a korszerűtlen Ganz-csuklós villamosok kiváltása az elsődleges cél. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a korszerűsített, közel 50 éves Ganz-csuklós villamosok majd csak 10-12 év múlva érik el azt az életkort, amely után már nem üzemeltethetők tovább.

Jelenleg a beszerzés pénzügyi kérdéseinek, és a járművek műszaki megfelelőségének vizsgálata zajlik. Amennyiben a felmerülő kérdéseinkre megnyugtató választ kapunk, nyílt közbeszerzési eljárás kiírása és sikeres lefolytatása után lesz lehetőség a villamosok megvásárlására

– emelték ki.