Cégvilág

Erőre kaptak a közbeszerzések

Az év első felében a hazai közbeszerzési piac nagysága majdnem elérte a járvány előtti szintet, és 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét.

Az év első felében lefolytatott közbeszerzések értéke 1630 milliárd forint volt a Közbeszerzési Hatóság közlése szerint. Ezzel a piac nagysága majdnem elérte a járvány előtti szintet, és 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét.

A közbeszerzések nagy nyertesei továbbra is a mikro-, kis- és középvállalkozások voltak. Összesen 1095 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzést.

Ez érték alapján a teljes piac 76,2 százaléka, tehát több mint kétharmada volt, az eljárások száma alapján pedig közel 87 százaléka. A kkv-k által elnyert közbeszerzések összértéke közel 50 milliárd forinttal haladta a járvány előtti szintet.

Az egyajánlatos eljárások számának és értékének aránya az utóbbi két év azonos időszakához képest csökkent, az összértéke alapján a nemzeti eljárásrendben mindössze 6,4 százalékot tett ki.

Fotó: Shutterstock

Alacsony maradt, illetve tovább csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások (HNT) száma. Értékben az 1 százalékot sem érték el, és a nagy összegű beszerzéseket magába foglaló, uniós eljárásrendben is csupán 2,9 százalékot tettek ki.

Az építőipari beruházások összértéke megközelítette az 1000 milliárd forintot (955 milliárd forint) ezen belül a beruházásokra 42,1 százalék, az árubeszerzésre 31 százalék, a szolgáltatás-megrendelésre 26,9 százalék jutott.

2020 azonos időszakához képest mintegy 200 eljárással több beruházás kapcsolódott az építéshez, az értékük közel 200 milliárd forinttal haladta meg 2020 első félévének adatát.

Összesen 3 781 közbeszerzési eljárás zajlott le június végéig. A hatóság 12 562 hirdetményt dolgozott fel és ellenőrzött a vizsgált időszakban.

közbeszerzés
Kapcsolódó cikkek