Egy két éve húzódó pereskedést zárt le az Apple pénteken, miután megegyezett az iPhone-okra és iPadekre optimalizált, külső gyártású szoftverek fejlesztőivel. A megállapodás szerint az iOS-applikációk készítői ezentúl az App Store-t megkerülve, közvetlenül is beszedhetik a felhasználóktól az általuk kínált szolgáltatások díját, megspórolva ezzel az Apple által lefölözött, esetenként 30 százalékos közvetítői díjat. Az Apple mostanáig tiltotta a fejlesztőknek, hogy az iPhone-, illetve iPad-alkalmazásokon keresztül az előfizetőikről gyűjtött adatokat felhasználják arra, hogy emailen értesítsék ügyfeleiket az alternatív tranzakciós lehetőségekről. Az Apple állítólagos versenykorlátozó magatartása, és az App Store-ban alkalmazott, indokolatlanul magas jutalék miatt 2019-ben csoportos keresetet indító 67 000 szoftver-fejlesztő cég ezentúl élhet ezzel a lehetőséggel, feltéve, hogy ügyfeleitől is megkapja az engedélyt email-marketinganyagok küldésére.

Fotó: Shutterstock

A fejlesztők győzelme viszonylagos, hiszen az applikációk App Store-on keresztüli vásárlásának szabályai, az előfizetések rendje, de az alkalmazásokon belüli vásárlás (az úgynevezett in-app purchase, vagy IAP) rendszere sem módosul; az Apple a jövőben is minden tranzakció után jutalékot számít fel. Igaz, ezt a per kezdete óta a társaság módosította: az App Store-on keresztül évi 1 millió dollárnál kisebb árbevételre szert fejlesztőktől 30 százalék helyett már csak 15 százalékos díjat szed be. Velük szemben az Apple most újabb gesztusokat gyakorolt. Egyrészt ígéretet tett arra, hogy a jutalékot a következő három évben nem emeli. Másrészt létrehozott egy 100 millió dolláros alapot, amelyből legkevesebb 250, legfeljebb 30 000 dolláros kompenzációt fizet a fejlesztőknek az általuk 2015 óta befizetett díjakból. A fejlesztőknek nem sikerült elérniük, hogy a szoftvereik App Store-ban szereplő ismertetőjébe, illetve magukba az alkalmazások olyan információkat, vagy épp linkeket helyezzenek el, amelyek segítségével a felhasználók az Apple fizetési rendszerét megkerülő, sokszor olcsóbb megoldásokhoz is eljuthatnak. Az Apple azt mondja, ezt a korlátozást a felhasználók biztonsága és adataik védelme érdekében fenntartja. Ahogy azt a jogot is, hogy megválogassa, milyen cégek mely termékeit engedi be az egymilliárd eszközhasználót tömörítő, és ezzel hatalmas vásárlóerőt felhalmozó App Store-ba. 

Az Apple-termékek használói 72 milliárd dollárt költöttek tavaly az App Store-ban; ebből a SensorTower becslései szerint 22 milliárd dollár az Apple-nél landolt, jutalék formájában – ez a társaság szolgáltatás üzletágának fő bevételi forrása. A divízió forgalma 2020-ban 54 milliárd dollárt volt, közel annyit, mint amennyit az Apple az  iPadek és a Macek eladásából beszedett. A társasággal szemben perre menő szoftver-fejlesztőknek kifizetendő 100 millió dollár az előző negyedévben 22 milliárd dolláros profitot termelő cég számára nem lesz nagy tehertétel. Az Apple sokkal inkább aggódhat az alkalmazás-fejlesztők maradék 1 százaléka miatt, mint például a zeneszolgáltató Spotify, vagy épp az egyik legnagyobb videójáték-fejlesztő, az Epic Games, amely szintén perre ment – és ítéletre vár – az Apple-lel szemben, versenykorlátozással vádolva a társaságot.