Mikor kezdődtek a tárgyalások, mérlegelték-e, hogy átengedjék a többségi tulajdont, vagy akár az egész céget eladják?

Dominique Ducoux: Egy ideje már zajlottak az egyeztetések az Indotek Group és az Auchan-csoport holdingja, az ELO között, amelynek az Auchan Magyarország Kft. mellett a Ceetrus Magyarország is a hazai leányvállalata. Az viszont egy pillanatig sem volt opció, hogy lemondjunk a többségi tulajdonosi hányadról, azaz nemhogy a 100, az 51 százalék sem képezhette a tárgyalás alapját. Egyrészt ez egy francia családi tulajdonú vállalat, és döntően az is marad, másrészt fel sem merülhetett, hogy azok a munkavállalóink, akik részvényesei is a társaságnak, ne tarthassák meg az érdekeltségüket. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Amint a versenyhivatal zöld jelzést ad, az Indotek Group színre lépése milyen konkrét változásokat hozhat az Auchan életében?

D. D.: Rövid távon nem okoz nagy változást, a hosszabb távú stratégiai célokat viszont már közösen fogjuk kitűzni a kisebbségi partnerünkkel. Az a célunk, hogy az ország teljes lakosságát elérjük a hagyományos boltokkal és az online csatornával. Jelenleg nagyjából egyharmaduk találkozik az üzleteink kínálatával, hiszen eddig főként a fővárosra és a központi régióra koncentráltunk. Ezt a célunkat 2025-ig szeretnénk megvalósítani, mint ahogy azt is, hogy legyen legalább 15 százalékos a piaci részesedésünk. Ennek az útnak a felénél járunk és abban bízunk, hogy üzleti terveinket gyorsabban, hatékonyabb valósíthatjuk meg az Indotekkel.

Eközben mi várható a Ceetrusnál?

Pascal Steens: Hasonlóan gondolkodunk abban a tekintetben, hogy az ambiciózus célok adottak, és ezek megvalósításához a kisebbségi tulajdonos olyan pluszlendületet adhat,  amellyel  a négy-öt éves távlatú elképzelések akár már rövidebb távon valóra válthatók lesznek. Azért is hasonlítanám ezt a hozzáadott értéket az e-kereskedelem utóbbi időszakban látott szintlépéséhez, mert mi is azt látjuk, hogy a hozzánk tartozó 330 hektárnyi fejlesztési telek hasznosítását már elsősorban nem is a retail határozza meg, hanem sokkal inkább az ehhez az átalakuláshoz illeszkedő igények. Éppen ezért kívánjuk támogatni ezt az átalakulást. Ezzel együtt szerteágazó beruházói terveink vannak: szállodák, éttermek éppúgy a lehetséges projektek között szerepelnek, mint további lakóingatlanok vagy irodaházak, és valamennyi projektünk illeszkedik a „hármas pozitív hatás” (People, Planet, Profit) megvalósítását kitűző szemléletünkbe. 

Az a várakozás, hogy a jövőben a mostaninál több magyar termék jelenjen meg az áruházlánc polcain. Törekednek erre? 

D. D.: Már most is 80 százalék feletti a hazai termékek aránya az élelmiszerek kategóriájában, és nyitottak vagyunk rá, hogy aki megfelel a magas minőségi követelményeknek, az a beszállítónk legyen. Eddig sem rajtunk múlt, hogy ez a mutató most még nem magasabb. Fontos, hogy minden áruházunkban elérhetők legyenek a vonzáskörzetéből származó helyi termékek, és a kistermelők is közvetlenül beszállíthassanak az Auchannak. Ebbe az irányba mutat a Gazdától az asztalig programunk is, melynek keretében szeretnénk megismertetni a tisztán hazai zöldséget, gyümölcsöt termelő és háztáji húst beszállító partnereinket. Nekünk érdemes erre az irányvonalra koncentrálnunk, hiszen míg több helyen az olcsóbb élelmiszerek irányába tolódott a kereslet, addig nálunk értékben és volumenben is nőtt a minőségi áruk forgalma.

Piaci pletykák szerint akár más magyar üzletlánccal is összehangolhatják a beszerzést. Ezt meg tudja erősíteni?

D. D.: A kiskereskedelmi szektor szereplőiről gyakran röppenek fel pletykák. Ami biztos, hogy a mi célunk most elsősorban az, hogy lezárjuk a folyamatban lévő tárgyalásainkat az Indotek Grouppal. Ettől függetlenül, ha a jövőben egy együttműködés azzal kecsegtet, hogy jobb áron magasabb minőséget tudunk kínálni, azt mérlegelni kell. 

Terveznek-e megjelenni az élelmiszeriparban gyártóként, akár húsüzem, pékség vagy zöldség-gyümölcs depó nyitásával?

D. D.: Az áruházakban kínált, helyben készült termékeken túl nagyobb, központi ellátóüzemekben nem gondolkodunk, viszont a beszállítóink körét szívesen szélesítenénk nagy, magyar élelmiszergyártó vállalatokkal. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A tavalyi dinamikus bővülés után milyen évet zárhat az idén az Auchan? 

D. D.: A magasabb bázison is további növekedést látunk az év első nyolc hónapja alapján, igaz, sok múlik majd az év végén, a karácsonyi időszakon. A pandémia legintenzívebb időszakában az előnyünkre vált a hipermarketeink nagy alapterülete, hiszen így a távolságtartás könnyebben megvalósulhatott, és mindent be lehetett szerezni egy helyen. Sokan azonban még így is távol maradtak, az átmenetileg csökkenő tranzakciószámot pedig az e-kereskedelmi láb megerősítésével igyekeztünk kompenzálni. A 356,5 milliárd forintos tavalyi árbevétel és a 7,4 milliárdos üzemi eredmény erős alap, amelyre építhetünk, de ne feledjük, a lakosság már túllépett a felhalmozáson, a készletezésen. A boltok sűrűsödő felkeresésével visszarendeződött a kosárérték is, kíváncsian várjuk, hogy mi marad velünk a Covid-időszak megváltozott fogyasztói szokásai közül.   

Ha az Auchan is belátja, hogy a hipermarketkoncepció rentábilis üzemeltetése véges, a szupermarketszegmensben segíthet a befektetőcsoport erőteljes ingatlanpiaci érdekeltsége. Vannak ez irányú tervek?

D. D.: Több helyről is halljuk azt, amit ön mond, de mi továbbra is hiszünk a hipermarketekben. Ahogy az előbb említettem, tavaly például kifejezetten előtérbe kerültek ennek az üzlettípusnak az előnyei. Egyelőre a 19 hiper- mellett öt szupermarketünk van, és mindkét számot növelni szeretnénk. Ugyanakkor nem csak ez a két formátum létezik. Jó lehetőséget látunk például a kényelmi, az úgynevezett convenience üzletekben: kisebb eladótér, forgalmas, belvárosi lokációkban. Konkrétumokról azután beszélhetünk, amikor a tulajdonos család elfogadja a stratégiai-beruházási tervünket. Minden eddiginél nagyobb fejlesztések várhatók, a külső arculatunk és a belső szerkezetünket tekintve is.

P. S.: Ingatlanfejlesztő gazdasági társaságként szeretnénk fejleszteni az ingatlanportfóliónkat és átalakítani az Auchan hipermarketek, valamint az Auchan Korzó nevű üzletsorok közelében található helyszíneket. Az azonban nagyon összetetté vált, az ingatlankínálat gyors változását figyelhetjük meg. Nemcsak Budapesten, hanem a nagyobb vidéki városokban is hamarosan kitehető a megtelt tábla a toplokácók kereskedelmi ingatlanjait tekintve. A Ceetrus figyelemmel kíséri ezt a változást, és minden tudását,  tapasztalatát felhasználja ahhoz, hogy ingatlanszakmai oldalról elősegítse az Auchan további terjeszkedését és átalakítását. Ebben kiváló partnerünk lehet az Indotek Group.     

A magyar befektetői csoport beszállása sokak szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai lépés is, hiszen régóta kormányzati szándék volt a hazai tulajdon előmozdítása a kiskereskedelemben.

D. D.: Tisztában vagyunk azzal, hogy a partnerünk magyar tulajdonú, a tevékenységét tekintve viszont nemzetközi. Üzletemberek vagyunk, üzleti alapon tárgyalunk, mindketten a gazdasági céljaink megvalósításához keressük a lehetőségeket a másik félben. Számunkra kizárólag az számít, hogy mennyire sikerül megtalálnunk és kihasználnunk a vállalatcsoportjaink közötti szinergiákat, de erre csak évek múltán tudunk válaszolni, a konkrét eredmények ismeretében. Az üzleti és a szabályozói környezetben nem számítunk semmilyen megkülönböztetésre, abban viszont hiszünk, hogy együtt nagy dolgokra lehet képes az a minőség, amit az Auchan a kiskereskedelemben, az Indotek pedig az ingatlanportfólió-kezelésben képvisel. Ez egy win-win helyzet.      

P. S.: Egyébként az ilyen és ehhez hasonló vegyes tulajdonosi szerkezet a román vagy a lengyel piacon sem példa nélküli, de Dél-Európában – így Spanyolországban vagy Portugáliában – is bevett gyakorlat. Ingatlanfejlesztő csoportunknál szintén megvalósítás alatt áll. Magyarországon egyébként már létezik jó néhány olyan Auchan bevásárlóközpont vidéken, így Sopronban, Győrben, Zalaegerszegen is, amely tökéletes példa arra, hogy a klasszikus eladótéren kívül is sok vásárlót be lehet vonzani pluszban, ha a korzó üzletei jól átgondolt struktúra mentén működnek. Modern, vonzó környezetet kell teremteni, amely új tereket kínál mind a rekreációra, mind az éttermi szolgáltatásokra. Ez pedig egy irányba mutat azzal a nagyon komoly elkötelezettségünkkel, hogy értéket teremtsünk az ingatlanpiacon, mely érték egyaránt szolgálja az embert és a környezetet.

Segítheti-e az e-kereskedelmi lábat, hogy az Indoteknek erőteljes logisztikai érdekeltsége van a Waberer’s révén? 

D. D.: Valamivel később indultunk el az online kereskedelemmel, mint a konkurencia, de az eddigi eredményeink biztatók, és ezen a területen nagy növekedési potenciált látunk. Az e-kereskedelem ma a teljes árbevétel 4 százalékát teszi ki , de az a célunk, hogy minél előbb, legkésőbb 2025-re ez is 15 százalék legyen. Vizsgáljuk, hogy miként gyorsítható fel ez a folyamat. A tartós élelmiszer és nem élelmiszer kategóriák országos kiszállítása már megvalósult, a friss árut tekintve azonban még nem látjuk elég érettnek a piacot a teljes lefedettséghez. Az e-kereskedelem legösszetettebb és legköltségesebb része még mindig az utolsó kilométer megtétele, tehát a rendelés eljuttatása a fogyasztóhoz. A kiszállítás terén érdemes mindent figyelembe venni, ami a fejlődésünket szolgálja. A Waberer’s is lehet egy lehetőség, hiszen már egy ideje a szállítmányozási partnerünk. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

És arra mit lépnek, ha jön a 200 ezer forintos Nem tartanak attól, hogy elvész a versenyelőnyük?

D. D.: Ettől nem tartunk, hiszen már most is bruttó 260 ezer forint a belépőbér az Auchannál. Igyekszünk annyi munkahelyet biztosítani, amennyit csak tudunk. Erre jó példa, hogy – összefüggésben az e-kereskedelem erősítésével – csak az utóbbi egy évben több mint 200 új munkahelyet teremtettünk, vállalati szinten 600 munkatársat vettünk fel. Azon vagyunk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk. Egyedül az elmúlt három évben 4,8 milliárd forintot fordítottunk bérfejlesztésre. Ezek után is vonzó munkáltatói leszünk a kiskereskedelmi szektornak, és ennek alapja, hogy versenyképes fizetéseket biztosítunk.