A Ryanair öt napon belül visszafizeti a törölt járatokra szóló jegyek árát a cég csütörtöki bejelentése szerint.

A legnagyobb európai diszkont-légitársaságot sok kritika érte a járványvédelmi lezárások során történt járattörlések miatt benyújtott kártérítési követelések kezelésével kapcsolatban.

Fotó: Shutterstock

A légicég csütörtökön bejelentette, új online felületet hozott létre a visszatérítési igények kezelésére.

A törölt járatokra szóló jegyek árait eszerint 24 órán belül egy digitális pénztárcában könyvelik el az ügyfél nevére, amit azonnal fel tud használni új foglalásokra, vagy kérheti a visszatérítését, amit öt napon belül teljesít is a társaság.

A brit versenyfelügyelet az ügyfelek panaszai alapján júniusban eljárást indított a Ryanair ellen annak kikényszerítésére, hogy a törölt járatokra befizetett jegyek árát vissza is lehessen kérni, ne csak újabb foglalásokra felhasználni. Októberben azonban megszüntette az eljárást, miután a Ryanair közölte, minden egyes ilyen kérelmet felülvizsgált, és ahol jogosnak találta a követelést, ott vissza is fizette.