Akár tizenegy új, korszerű CAF villamos ára is kijön az egy hete megsemmisített fővárosi használtvillamos-tenderre elkülönített forrásból. Az idén augusztus 19-én indított tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi felhívásáról 

a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kimondta, hogy az több súlyos jogsértést is tartalmaz (összeférhetetlenség, verseny és esélyegyenlőség korlátozása), ami miatt 150 millió forint bírságot is kiszabott a kiíró BKV-ra. 

A VG információi szerint a budapesti tömegközlekedési vállalat bíróságon támadja meg a KDB határozatát. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya feljelentés alapján nyomozást rendelt el.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Mindez hiába fest borús képet, az utasok még jól is járhatnak a történtekkel. A főváros ugyanis eredetileg azt tervezte, hogy három ütemben összesen 35, Németországban eladásra kínált kötöttpályás járművet vásárolna meg. 

A Siemens-Düwag gyártmányú, alacsony padlós R-wagenek 1993-as, illetve 1997-es évjáratúak, tehát a városvezetés 25-30 éves szerelvényekkel frissítette volna a valóban túlkoros villamosflottáját. 

A frankfurti közlekedési cég, a VGF kötelékében szolgáló járművek ráadásul nem klimatizáltak, a légkondicionálás utólagos kialakításáról pedig egymásnak ellentmondó állítások jelentek meg. A BKV szerint lehetséges – igaz, drágán, 1,5 milliárd forintért, ami a teljes bekerülés ötöde –, maga a VGF viszont korábban azt közölte, hogy a járművek statikailag nem alkalmasak erre. A teljes beszerzésre a városháza még a nyár közepén 7,7 milliárd forintot különített el.

Tekintve, hogy egy új, a mai elvárásoknak megfelelő felszereltséggel (tágas férőhely, légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák) rendelkező CAF 700 millió forintért megrendelhető Budapest számára, 

adja magát, hogy az eleve villamosfejlesztésre elkülönített, de a KDB döntésével most felszabadult 7,7 milliárdot ehhez csoportosítsa át a főváros. 

Egy ilyen megoldással a szolgáltatás színvonalának növelésén túl az a cél is teljesülne, hogy a jövő tavasz végéig kedvezményes áron Budapestnek fenntartott CAF villamosok megszerzésének lehetősége ne vesszen el. 

Ennek az opciós szerződésnek a háttere még 2014-re nyúlik vissza, amikor Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK akkori vezérigazgatója járműbeszerzési szerződést írt alá a spanyol nagyvállalattal. Az alapmennyiség 25 rövid és 12 hosszú villamosról szólt, majd 2014 nyarán újabb 10 rövid járművet vásároltak. 

Az összesen 47 új CAF 2016 végéig állt forgalomba Budapesten. 

A BKK azonban az opciós tartalékoknak köszönhetően további 77 villamost hívhatott volna le a 2014-es árakon idén május 18-ig, de ebből csak 26 járművet rendelt meg. 

A fennmaradó 51 CAF mégsem úszott el, mert a BKK egyezségre jutott a gyártóval, hogy további egy évig, 2022. május 17-ig élhet a lehetőséggel. A 30 éves német villamosokra szánt csaknem nyolcmilliárd forintot tehát közel egy tucat új járműre is költhetné a főváros, ha így határoz.