A munkatársak ezekre a napokra is megkapják az alapfizetésüket, valamint a megfelelő juttatásokat

- közölte a VG érdeklődésére a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 

Lapunk annak kapcsán kereste meg a Mercedest, hogy a Baon értesülései alapján megírtuk: a tervezettnél egy héttel korábban, már pénteken leállt a kecskeméti gyár, és egy hónapig, egészen január 12-ig nem lesz termelés.

Fotó: KALLUS GYORGY

A tájékoztatás alapján tehát a termelésben dolgozóknak nem kell attól tartaniuk, hogy fizetés nélküli szabadságra küldenék őket erre az időszakra, de a vállalatnál addig sem tétlenkednek, míg a gyártás szünetel. 

Mint minden télen, ezúttal is átépítési és karbantartási munkálatokat végzünk a Mercedes-Benz kecskeméti üzemében, amelyekkel a gyár felkészül a következő termelési évre

- hívták fel a figyelmet az autógyárnál. Ahogy azt a VG-nek jelezték, ezen munkálatok elvégzésének egy részére a megszokott módon most is a karácsonyi időszakot használják fel. Egyúttal kiemelték, hogy a téli karbantartási szünet tervezésekor figyelembe vették az alkatrészellátás folyamatosan változó helyzetét, és ennek megfelelően optimalizálták a termelési tervet.

A Baon beszámolója szerint a tervezett december 15-éhez képest hozta egy héttel előbbre a kecskeméti Mercedes-gyár a szokásos karácsonyi leállást. Igaz, december 10-én egyébként sem lett volna termelés, mert a portál információi alapján a pénteki műszakok már október 18-tól nem futnak, akkor négynapos munkahetet vezettek be. 

A Bács-Kiskun megyei hírportál azt is megtudta, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyár az 50. naptári héttől módosítja termelési tervét, és ennek megfelelően előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét. A német és Németországon kívüli személyautó- és motorgyárakban a 2021/2022-es téli leállás a korábbi évekhez hasonlóan, mindenhol több hetes időszakot tesz ki, bár a kezdési és a befejezési időpontok helyszínenként eltérőek lehetnek.

Az általános csiphiányra vezethető vissza az is, hogy a várakozásoktól elmaradva, 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés októberben. 

Az ellátási nehézségek elsősorban az autóipart, illetve az elektronikai gyártást állították falhoz. Kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője felidézte: augusztusban a Mercedes leállása a tervezettnél tovább tartott, ráadásul szeptemberben ismét szünetelt a termelés a csiphiány miatt, csakúgy, mint Esztergomban a Suzukinál.

Októberben a hazai autógyárakban újraindulhatott a termelés, ráadásul a Mercedes egy új, teljesen elektromos modell gyártását kezdte el Kecskeméten, így a következő hónapokban már kisebb javulásra lehet számítani

- bocsátotta előre Suppan Gergely. Arra is kitért, hogy a félvezetők és más alkatrészek hiánya nélkül az ipari termelés volumene akár 9-12 százalékkal is meghaladhatná a mostani szintet.

A kecskeméti Mercedesnél 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak, és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban 190 ezer autó gördült le a futószalagról, a forgalom pedig meghaladta a 3,7 milliárd eurót. 

Emlékezhetünk, az autógyár mintegy 800 millió eurós beruházással épült meg, a termelés 2012. március 30-án indult be. A társaság 2018 júniusában megkezdte a meglévő gyár bővítését mintegy 320 milliárd forintból, majd 2020 márciusában bejelentették, hogy mintegy 50 milliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek.