BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a Facebook feldarabolásáról szóló óriásper

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyesek szerint a Facebook évek óta monopolhelyzetben van, illetve ezzel a helyzetével vissza is él.

Egy szövetségi bíró arról döntött, hogy az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) pert indíthat a Facebook tulajdonosa ellen – írja a The Guardian

Mark Zuckerberg, a Meta tulajdonosa –, amely egyben tulajdonosa a Facebooknak, az Instagramnak és a WhatsAppnak is – már másodjára fordult a bírósághoz annak érdekében, hogy utasítsa el a kereskedelmi bizottság trösztellenes panaszát. James Boasberg bíró most azt a döntést hozta, hogy az FTC felülvizsgálati keresetének helyt kell adni.

Fotó: Shutterstock

Az FTC azt kéri a bíróságtól, mondja ki, hogy a

Facebook évek óta monopolhelyzetben van, illetve ezzel a helyzetével vissza is él, továbbá kötelezze a céget az Instagram és a WhatsApp alkalmazás értékesítésére.

A The Guardian megjegyzi, hogy ez az egyik legnagyobb jogi procedúra, amit az amerikai kormány az elmúlt évtizedekben egy technológiai vállalattal szemben elindított.

A kereskedelmi bizottság eredetileg a Trump-kormány idején perelte be a Facebookot, panaszát tavaly júniusban a bíróság elutasította. Augusztusban módosították a feljelentést, és további részletekkel egészítette ki azt a vádat, miszerint 

a cégóriás ellehetetlenítette vagy felvásárolta a riválisait. A Meta platformjait naponta 2,8 milliárd ember használja világszerte.

Meta azt közölte, hogy bízik abban, hogy a cég nyer a bíróságon. Hozzátette, hogy a mostani döntés leszűkíti az FTC hatókörét azáltal, hogy elutasítja a platformszabályzatunkkal kapcsolatos állításokat. „Azt is elismeri, hogy a kereskedelmi bizottság »nagy feladattal« néz szembe, amely alátámasztja két, évekkel ezelőtt jóváhagyott felvásárlással kapcsolatos álláspontját” – közölte a cég a szóvivője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.