Hazai önkormányzatok sora volt képtelen leszerződni 2022-re valamely víziközmű-társasággal az idei vezetékes ivóvíz- vagy csatornaszolgáltatásra. Az ellátás ettől nem állt le, mert a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közérdekű szolgáltatót jelölt ki az érintett településeken, de csak rövid távra rendeződött.

A már közzétett két tucat határozat alapján ugyanis a kijelölésekre jellemzően azért került sor, mert lejárt az érintett szolgáltató korábbi kijelölése, vagyis egy elhúzódó állapot továbbgörgetéséről van szó. Az is kiderült, hogy az ellátásra kötelezett önkormányzatok döntő része (elsősorban kistelepülésekről van szó) hiába próbált a korábbi szolgáltatójával megállapodni, lehetséges újaktól ajánlatot kapni, nem kapott, és persze magától sem kopogtatott náluk senki.

Fotó: Shutterstock

Már régóta nem üzlet ugyanis a víziközmű-szolgáltatás. A szolgáltatók bevételeinek határt szabnak a több éve befagyasztott tarifák, a költségeik pedig évek óta nőnek, az idén csak az áramért a többszörösét fizetik a tavalyinak. Extra és a többi vezetékes szolgáltatóénál fajlagosan sokkal nagyobb teher számukra a több éve az üzemeltetett vezetékeik hossza alapján kivetett adó is, és bár a masszívan veszteséges ágazat állami tulajdonú cégei kapnak segítséget, a többiek nem vagy érdemben kevesebbet. Aligha igyekeznek tehát újabb települések ellátásával növelni a mínuszaikat. 

Az államiak mellett kevésbé rossz a nagyobb és a városokban is szolgáltató víziközműcégek helyzete, részben közülük választott a MEKH közérdekű szolgáltatót fél, egy évre, esetenként ettől eltérő időtartamra. Így például a Soproni Vízmű maradt Pusztacsalád közérdekű ivóvíz- és a csatornaszolgáltója, az Észak-zalai Víz- és Csatornaműé Alsószenterzsébet és Felsőszenterzsébet ivóvízellátása, a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató felel a szennyvízzel kapcsolatos feladatokért Fülöpszálláson és Soltszentimrén. A DMRV marad pozícióban Budakalász Lupa-szigeti részén és Őrbottyánban a szennyvíz-, illetve Csömör Majorszegi-liget településrészén ivóvízfronton, illetve mindkét szakterületen Nagykovácsiban. A DRV ismét megnyerte a mecseknádasdi szennyvíz- és Balatonfűzfő-Fűzfőgyártelep közműves ivóvízellátását. 

Bár átveheti a víziközmű-szolgáltatást a Nemzeti Vízművek (NV) is, ha arról megállapodik a szolgáltató tulajdonosával, és ingyen megkapja a szolgáltató eszközeit, de e téren kevés az eredmény. Még nem zárult le az Alföldvíz átvétele, Balatonfűzfő önkormányzata a nyilvános dokumentumok szerint hiába kereste meg már egy éve ez ügyben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, az átadáshoz szükséges egyeztetésre az NV-vel nem került sor a szükséges időn belül. Alsószenterzsébeten, Felsőszenterzsében, Őrbottyánban és a Lupa-szigeten már eleve az NV az ellátásáért felelős szolgáltató, de a lassú ügyintézés miatt még e területeken is közérdekű szolgáltatót kellett kijelölni.