Március 1-jétől kivezeti a SmartBankot a lakossági körben az OTP Bank, az ügyfeleknek az alkalmazásba belépve már csak arra lesz lehetőségük, hogy egy néhány perces művelettel  átregisztráljanak az új digitális szolgáltatásokra és az OTP MobilBankba. A két alkalmazás egyelőre párhuzamosan fut, ám Magyarország piacvezető hitelintézeténél azt javasolják, az aktív felhasználók ne halasszák az utolsó pillanatra az átállást.

A SmartBank 2011 óta létezik. Akkor a magyar lakosságnak csupán egyötöde használt okostelefont, azóta azonban ez az arány jelentősen megnőtt, és teljesen új ügyféligények jelentkeztek a digitális bankolásban. 

Már a járvány megjelenése előtt döntöttünk az új applikációról, és nem csupán ráncfelvarrás történt, teljesen új háttérrendszerre építkeztünk, új funkciókkal

– hangsúlyozta a VG megkeresésére Kökény-Majer Anita, az OTP Bank lakossági internet- és mobilbanki csatornáinak szolgáltatásfejlesztésért felelős vezetője. A szakember szerint újragondolták az alkalmazást, amely felhasználóbarát, stabil és gyors, kéthetente pedig új vagy finomított funkciókat adnak ki a lakossági ügyfeleknek, a vállalkozásokat nem érinti a változás, ám már abban a szektorban is megkezdődtek a fejlesztések.

Fotó: Vémi Zoltán/VG

A SmartBankot körülbelül másfél millióan töltötték le, a többségük aktív felhasználó, akiket a bank szerint biztosan át tudnak vezetni az új alkalmazásra, nem számítanak jelentős lemorzsolódásra.

 Jelenleg is akadnak olyanok, akik párhuzamosan használják a két applikációt, ám a számuk folyamatosan csökken, mert ahogyan jobban megismerik az új csatornát, már nem térnek vissza a régire.

Kökény-Majer Anita megerősítette, hogy a járvány óta jóval nagyobb az igény a digitális ügyintézésre, az elmúlt másfél évben megduplázódott a digitális csatornákat használók száma, és továbbra is dinamikusan nő az arányuk. Elsődleges céljuk, hogy a rutintranzakciókat és termékigénylési folyamatokat át tudják vezetni a digitális platformra, ám a bankfiókok jelentősége szerinte a jövőben is megkérdőjelezhetetlen, hiszen a hosszabb távú pénzügyi döntéseknél, például lakáshiteleknél, befektetéseknél az ügyfelek igénylik a személyes segítséget. 

Az OTP MobilBankkal kapcsolatban megjegyezte, személyi kölcsönért folyamodni vagy állampapírt vásárolni is könnyen lehet valamelyik fiók meglátogatása nélkül is, a funkciók közül újdonságként pedig megemlítette a kiadásfigyelőt, az adományozást és az OpenBankot, amivel más banki számlaegyenleget is el lehet érni.