Közel hat százalékos béremelést jelentett be az angliai Tesco, azonban nemcsak a fizetések fognak megváltozni, hanem a munkakörök is – írja a The Grocer.

Fotó: AFP

Az Usdaw szakszervezettel kötött megállapodás értelmében az alkalmazottak órabére július 24-től 5,8 százalékkal, 9,55 fontról 10,10 fontra emelkedik. A szupermarket közölte, hogy az összesen 200 millió font értékű bérfejlesztés a legnagyobb, egy év alatt végrehajtott beruházás, amely magában foglalja a munkavállalók képzettségének javítását célzó képzések finanszírozását, és a Tesco munkatársak dolgozói kedvezményeinek kiterjesztését is.

A csütörtöki bejelentés a munkakörök átalakítására is kitér.

A Tesco közölte, hogy minden kollégát kiképeznek arra, hogy a pénztárban és az önkiszolgáló kasszáknál is dolgozni tudjon, vagy adott esetben online rendeléseket vegyen fel, illetve az árufeltöltésről gondoskodjon.

A vállalat elmondta azt is, hogy a munkatársaknak megmarad egy „elsődleges részlegük”, ahol a szerződéses munkaidejük nagy részét töltik, de ha az áruháznak szüksége van rájuk, más részlegeken is dolgozhatnak.

A megállapodás azt is tartalmazza, hogy a dolgozói kedvezményt 500 fonttal megemelik, így az összes kolléga teljes éves kerete 1500 fontra emelkedik 2022. április elsejétől.

A rugalmas munkavégzés lehetővé tétele érdekében a vállalat még ebben az évben elindít egy új online platformot, ahol a munkatársak megtekinthetik beosztásukat, hozzáférhetnek a képzési anyagokhoz és igény szerint akár többletórákra is jelentkezhetnek. A Tesco szerint ez lehetővé teszi a kétirányú kommunikációt: a munkatársak naprakészen értesülhetnek a legfrissebb információkról, és könnyebben megoszthatják véleményüket a céggel.

„A kollégákba történő központi szerepet játszik abban, hogy a Tesco azzá váljon, aminek valóban szeretnénk látni: egy mindenki számára nagyszerű munkahellyé. Egy olyan hellyé, amely vonzza és megtartja az iparág legjobb tehetségeit” – mondta Jason Tarry, a Tesco egyesült királyságbeli és írországi vezérigazgatója.

Daniel Adams, az Usdaw szakszervezet tisztviselője pedig elmondta: „Ilyen nehéz időkben az Usdaw örül, hogy olyan bérmegállapodást sikerült elérnie, amelyik nemcsak az ágazat legmagasabb órabérét biztosítja, hanem a szakszervezet New Deal for Workers kampányának is eleget tesz.”

A Lidl lett a legolcsóbb

A Mirror beszámolója szerint márciusban a Lidl lett az Egyesült Királyság legolcsóbb szupermarketje, ezzel a kiskereskedő már a harmadik egymást követő hónapban tartja meg első helyezését. A Which? árösszehasonlító felmérésében 21 termék árát elemezte az Aldi, a Lidl, az Ocado és a Marks & Spencer üzleteiben.

Itthon februárban állapodott meg a 2022-23-as üzleti évet érintő bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. Akkori közlésük szerint a vállalat az idén 3,4 milliárd forintot fektet az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérébe, ami így a munkatársak túlnyomó többségének – 2022. januártól és márciustól két lépcsőben – a tavalyi bérmegállapodáshoz képest átlag 10 százalékkal emelkedik.