BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Új piacra törve: régiós offenzívával pörgeti fel növekedését a BÉT kibervédelmi cége

Az első fél évben nagyon felizzott a levegő a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég körül. A ViVeTech Nyrt. tőzsdei pályafutása során idén első ízben fizet osztalékot, van is miből, hiszen 2024-ben jelentősen megugrott a nyeresége. Ráadásul a cég sikeresen lebonyolított egy zárt körű alaptőke-emelést is. A vállalat 2025-ös várható teljesítményéről és a további tervekről kérdeztük Márton Miklós vezérigazgatót.

A ViVeTech kibervédelmi cég 2024-ben negyedével növelte bevételét, és majdnem duplájára bővítette a nyereségét. Folytatódhat-e a bővülés idén is, milyenek a cég rövid és középtávú várakozásai? 

ViVeTech
Márton Miklós, a ViVeTech vezérigazgatója / Fotó: Soós Bertalan

2024-ben a megelőző évhez képest 24 százalékos növekedéssel közel 1,4 milliárd forintra növeltük a nettó árbevételünket, míg az adózott eredményünk tavaly 95 százalékkal, 128,8 millió forintra bővült. 

Az idei első félévi eredményeinket a tervek szerint szeptember közepén publikáljuk majd, annyit azonban elárulhatok már, hogy az eddigiekhez hasonlóan az üzleti éven belül jellemző egyfajta szezonalitás a működésünkre: általában az év első felében leszerződünk a projektekre, az árbevétel és 

az eredmény jelentős része pedig jellemzően az év második felében realizálódik. Ez idén is így lesz. 

Ami viszont a korábbiaktól jelentősen eltér, és kedvező fejlemény, hogy immár jellemzően többéves, két-három évre szóló szerződéseket kötünk, amelyek egyrészt stabilizálják a cash flow helyzetünket, másrészt fedezetet biztosítanak a fejlesztési terveink és a nemzetközi terjeszkedésünk finanszírozásához. 

Az iparági átlagnál is gyorsabban bővül a ViVeTech 

Milyen mértékű bővülést terveznek az idei évre?

Az iparág átlagos növekedése évente 20-25 százalékos, ám a ViVeTech jelenleg ezt is meghaladó növekedési ütemet produkál, így a terveink szerint 2025-ben 25-30 százalékkal bővülhetünk az árbevétel tekintetében.

Pontosan mivel foglalkozik a ViVeTech, milyen tevékenységekből származik az árbevételük?

A céget 2011-ben alapítottuk, és IT-biztonsági megoldásainkkal többek között hazai és nemzetközi kritikus infrastruktúra-szolgáltatók – így például 

  • az egészségügy
  • a közlekedés, 
  • a közszolgáltatások 
  • és a közigazgatás 

területén működő ügyfeleink – kibertámadások elleni védekezését segítjük. 

A globális kiberbiztonsági piac egyébként már jelenleg is óriási, ráadásul dinamikusan bővül: a méretét a szakértők 2022-ben még 173 milliárd amerikai dollárra becsülték, azonban az iparági előrejelzések szerint 2027-ig átlagosan évi 20 milliárd dollárral, mintegy 266 milliárd amerikai dollárra bővülhet a szektor. 

Az EU kiberbiztonsági jogszabálycsomagjának, a NIS2-nek való megfelelés hazánkban nagyjából háromezer céget és azok beszállítóit érinti, ezeket intézkedési tervekkel és azok végrehajtásával, illetve minőségbiztosítással is segítjük. 

Osztalékra és nemzetközi expanzióra is futja

Idén tavasszal jelentették be, hogy a ViVeTech is belép az osztalékpapírok körébe. Mennyi volt az idei osztalékuk, és mire fordítják a nyereség azon részét, ami nem osztalékra megy?

A 2024-es 128,8 millió forint összegű nyereségből törzsrészvényenként 2 forintos, összesen mintegy 24,3 millió forint osztalékot fizetünk, míg az adózott eredmény fennmaradó részét – azaz 104,5 millió forintot – eredménytartalékba helyeztük. 

Nyilván a kifizetett osztalék inkább jelzésértékű a részvényeseink számára, az osztalékfizetés melletti hosszú távú elköteleződésünk jelképe. Megjegyzem, tavaly a Budapesti Értéktőzsdén szereplő cégek csupán ötöde fizetett osztalékot a részvényeseinek. 

Az eredménytartalékba helyezett nyereséget a nemzetközi terjeszkedésünk folytatására kívánjuk fordítani.

A külföldi terjeszkedéssel kapcsolatban milyen konkrét terveik vannak? Elsősorban beszállítóként nyújtanák ki a csápjaikat a határokon túlra, vagy esetleg akvizícióban is gondolkodnak?

A szándékunk az, hogy magyar IT-biztonsági és informatikai cégek – így többek között, de nem kizárólag a ViVeTech – szolgáltatásait, termékeit kivisszük a nemzetközi piacokra, ennek érdekében létrehozzuk a Lengyelországtól Törökországig terjedő régióra fókuszáló IT-viszonteladói-integrátori hálózatunkat. 

Egyrészt az innovatív hazai informatikai szolgáltatók megoldásait terítjük majd külföldön, másrészt nemzetközi IT-biztonsági megoldásokat – vezető izraeli és német kiberbiztonsági technológiai vállalatok termékeit – hozzuk be Közép-Kelet-Európába. 

Nemzetközi együttműködéseinkből – például a bolgár vagy szlovén partnereink számára végzett megbízásainkból – már az idei évben is képződött árbevételünk, és a terveink szerint az export az árbevételünk egyharmadát adhatja majd a következő években.

A tőzsdén is tapossa a gázpedált a vállalat

Szintén tavasszal jelentették be, hogy tőkeemelést is terveznek – ezzel kapcsolatban van új fejlemény? 

Igen, a közelmúltban sikeresen lebonyolítottunk egy zárt körű tőkeemelést – amelyet a cégbíróság június végén bejegyzett –, ennek keretében mintegy 60 millió forint tőkét vontunk be. Ezt az összeget ugyancsak a nemzetközi piaci jelenlét erősítésére, illetve a nemzetközi disztribúciós hálózat kiépítésére szeretnénk felhasználni. A tőkeemelés tehát sikeres volt, aminek az okát abban látom, hogy a stratégiánk, az eddigi eredményeink és a hosszabb távú jövőképünk meggyőzőek a befektetők számára. 

 

Milyen távolabbi tőzsdei célkitűzéseik vannak, várható-e például, hogy átlépnek a BÉT Standard kategóriájába?

A részvényeinket 2022. május 31-én vezettük be a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált Xtend piacára, és a közkézhányadunk jelenleg 18,68 százalék. 

Ha ránézünk az árfolyamra, azt láthatjuk, hogy az elmúlt egy évben – a korábbi időszakhoz képest jelentős forgalomnövekedés mellett – mintegy 45 százalékkal emelkedett a papír értéke. 

Határozott célkitűzésünk, hogy a részvényeink minél hamarabb a BÉT Standard kategóriájában szerepeljenek, ezért az igazgatóságunk idén döntött arról is, hogy a társaság megkezdi az ennek előfeltételét jelentő IFRS szerinti éves beszámolóra való áttérést, amire várhatóan 2026-ban kerülhet sor, így akár már 2027-re reális célkitűzés lehet a kategóriaváltás.

Márton Miklós korábban a Világgazdaság Kávészünet című podcastjének a vendége volt. A vele készült beszélgetést itt hallgathatja meg:

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.