Tavalyelőtt egy huszárvágással a második legnagyobb árbevételű kereskedelmi lánccá nőtte ki magát a SPAR Magyarország Kft., a múlt évben pedig tovább növelte árbevételét. A vállalat a járvány ellenére, vagy éppen annak hatására 791,8 milliárd forintos forgalmat realizált, ami 7,2 százalékos gyarapodást jelent 2020-hoz (a meglehetősen jól sikerült pénzügyi esztendőhöz) képest. A bővülés organikusnak nevezhető, vagyis nem a boltok számának a növekedése által vezérelt, bár a csoport tavaly hat egységgel – és 11 milliárd forintos befektetéssel – bővítette a jelenleg 614 boltból álló üzlethálózatát.  

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az elmúlt 25 évben jelentősen kiépült a hazai napi fogyasztási cikkeket árusító hálózatok országos lefedettsége. Több millió négyzetméter kiskereskedelmi felület áll a cégek rendelkezésére, ám a finomhangolásra továbbra is szükség van, így egyaránt épülnek a honi piacon Aldik, Lidlk és SPAR-ok is. 

A láncoknak azonban most nem ez a fő befektetési területük, sokkal inkább az áruházak felújítására kell költeniük. Egyrészt az első modern üzletek mára kissé kopottá váltak, másrészt a belső tartalmat is a mostani elvárásokhoz kell passzítani. Az első és a legfontosabb a kasszarendszerek kialakítása. A két kemény diszkontot (Aldi, Lidl) leszámítva mindenki az önkiszolgáló pénztárak felé nyit. Az említett cégek a humánerő-fejlesztésben látják a kasszán való áthaladás felpörgetését, de természetesen fejlesztettek már úgynevezett gyorskasszákat is, amelyeket a belvárosi üzletekben lehet látni, és arra szolgálnak, hogy a kis kosaras vásárlásokat ott bonyolítsák le. 

A SPAR az elmúlt öt évben 23 ezer négyzetméterrel növelte kereskedelmi felületét, ezzel 439,1 ezer négyzetméter áll rendelkezésére. Ebből és az árbevételéből számolható az egy négyzetméterre jutó forgalom. 

Ez most a cégnél 1,8 millió forint. Korábban az Auchan ért el (a kemény diszkontokon kívül) kétmillió körüli négyzetméter-arányos árbevételt, de mára a francia hipermarketlánc is visszaesett, így most a SPAR büszkélkedhet az egyik legjobb mutatóval. Nála már csak a Lidl értékesít többet egy négyzetméterre vetítve. 

A csoport a hazai húsiparban is jelentős szereplőnek számít azzal, hogy korábban létrehozta bicskei és perbáli húsüzemét. A két egység együtt több mint 50 milliárd forintos forgalmat mutatott fel. Az előállított termékek legnagyobb része a SPAR áruházaiba került. Az árucikkek közül 27-nél korlátozások nélkül használhatják a Magyar Termék védjegyet is. Ez meglehetősen fontos a társaság számára, ugyanis a cégvezetés elkötelezett a hazai termelői bázis mellett, és a kommunikációjuk szerint ez nem csupán valami küldetéstudat, hanem jól felfogott gazdasági érdek is, tekintettel arra, hogy a vállalat állítása szerint számára gazdaságosabb az itthon megtermelt árualapból rendelni, mint az importtermékekből. A SPAR közlése alapján a saját márkás produktumok kínálata 2021-ben közel háromszáz élelmiszertermékkel bővült, s kiemelt figyelmet kaptak a helyi termelőktől származó árucikkek is.


A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható