Csökkent az árbevétele, de nőtt az adózott eredménye tavaly az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft.-nek a vállalat elektronikus beszámolója szerint. Az előbbi 88,7 millió euró volt tavaly, míg 2020-ban meghaladta a 93 milliót. A beszámoló szerint az exportjának csökkenése mellett nőtt a cég belföldi értékesítése: míg 2020-ban 87,6 millió euró bevétele származott exportból, addig tavaly már csak 80,3 millió. Eközben a hazai eladások tavaly alig haladták meg az 5,7 millió eurót, a megelőző évben viszont 8,3 millió euró fölé kúsztak. Több mint egymillió euróval magasabb volt tavaly a vállalat anyagköltsége, mint az egy évvel korábbi 4,8 millió euró, a bérköltségek viszont csak minimálisan emelkedtek. Az Opel adózott eredménye jelentősen nőtt, míg 2020-ban 4,8 millió euró volt, addig tavaly már meghaladta a 6,1 milliót.

Hűtik a kedélyeket: nincs veszélyben a szentgotthárdi Opel-gyár

Zajlanak az új motor bevezetésének előkészítő munkálatai.

Ahogy a globális autóipar minden szereplőjénél, a magyarországi Opel-gyár működését is erősen befolyásolta a járvány, és ki volt téve a piaci igények folyamatos változásának. A szentgotthárdi vállalat tavaly ősszel arról tájékoztatta lapunkat, hogy napról napra kényszerül módosítani a termelésének ütemezését, de a huzamosabb leállást el tudta kerülni, elegendő volt egy-egy műszak törlése vagy átalakítása. Tavaly kisebb korrekcióra is szükség volt a darabszámban, de a gyár kihasználtsága a csoporton belüli átcsoportosítások miatt kielégítő volt.

Fotó: Varga György

A szentgotthárdi cég tavaly már a Stellantis csoport, a világ negyedik legnagyobb autógyártójának tagja volt, ami alapvetően meghatározza a vállalat jövőjét is. Nem csupán az Opel márka személyautói számára gyárt már motorokat a cég, hanem nyitva áll előtte a beszállítási lehetőség a csoport többi márkája számára is. Az Opel mellett jelenleg is szállít a vállalat a Peugeot, a Citroen és a DS márkának belső égésű benzines motorokat. 

„Új generációs, négyhengeres benzinmotorral bővül majd a termékskálánk, amely a Stellantis hibrid meghajtású modelljeibe lesz szerelve, vagyis sok évre előretekintve adott a piaci igény a termékeink számára. A folyamatos termelés mellett már zajlanak az új motor bevezetésének előkészítő munkálatai” – közölte lapunkkal februárban az Opel Szentgotthárd. A Stellantis csoport a múlt év elején jelentette be, hogy Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását, amelyből évi 200 ezer darabot bocsát majd ki. Ezzel a mostani évi 390 ezer 1,2 literes benzinmotor gyártásával együtt 590 ezer darabosra bővül a kapacitás. A sorozatgyártás 2023 első felében indul majd el, az 50 százalékos kapacitásbővítés pedig tetemes létszámnövekedést hoz majd a 800 munkavállaló mellett.

Nincs fény árnyék nélkül 

Magas rendelésállománnyal kezdték az évet a magyarországi autógyárak, ám a termelésüket erősen befolyásolta az alkatrész- és a félvezetőhiány. Az Audi Hungariának több ukrajnai beszállítója van, elsősorban a kábelkötegek és az üléshuzatok tekintetében szembesült ellátási problémákkal, de a következő hónapokban is számol alkatrészellátási nehézségekkel a társaság. Ennek ellenére folyamatos volt a termelés az első negyedévben. A kecskeméti Mercedes-Benz is dolgozik ukrajnai beszállítókkal, és most keresi az ellátási lánc biztonságát szolgáló megoldásokat, a gyár egyes területeken átmenetileg az aktuális helyzethez igazította a termelési programját és a műszakterveket. A Magyar Suzuki márciustól szünetelteti szállításait Oroszországba és Ukrajnába, de dolgozik azon, hogy az érintett megrendeléseket – ami éves szinten körülbelül tízezer autó – átforgassa más piacokra.