Az NHP Zöldotthon program keretösszegének százmilliárd forintos emelése csupán a már korábban befogadott zöldhitelkérelmek kezelésre lesz elegendő 

– derült ki a VG banki körképéből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) április elején döntött az eredetileg kétszázmilliárd forintos keret megnöveléséről, miután márciusban egyre több bank függesztette fel a rendkívül kedvezményes, fix 2,5 százalékos, akár hetvenmillió forintos zöldhitelajánlását és a kérelmek befogadását, ugyanis viszonylag gyorsan kimerült a jegybank által a bankszektornak biztosított forrás. 

Az MNB a közleményében azt írta, hogy szigorítja a finanszírozható ingatlanokra vonatkozó energetikai elvárásokat annak érdekében, hogy még zöldebb lakások, családi házak vásárlását, illetve építését ösztönözze. A változatlanul megkövetelt BB-kategória mellett az ingatlan elsődleges energiafelhasználásának felső korlátja az évi és négyzetméterenkénti 90 kilowattóráról 80-ra csökkent.

Lapunknak küldött válasza szerint a Raiffeisen Bank örömmel fogadta a keret bővítését, az energetikai követelmények szigorítása pedig számításai szerint nem csökkenti majd lényegesen az érdeklődést. A CIB Banknál viszont úgy reagáltak, 

az elvárások változása az ügyletek körülbelül 25 százalékát érinti, 

egyben megerősítették, a keret megemelése arra lesz elég, hogy a már tárgyalás alatt álló vagy befogadott hiteligényeket ki tudják szolgálni.

A K&H befogadja a hitelkérelmeket azon ügyfelektől, akik korábban előminősítést igényeltek. A követelmények szigorításáról azt írta a pénzintézet, hogy az nem jelent teljesíthetetlen feltételeket. „Az NHP Zöldotthon program sikerét bizonyítja a rendelkezésre álló keret gyors lehívása” – szögezte le az Erste Bank, amely a megemelt keretét a már befogadott hitelkérelmek kiszolgálásán túl saját ügyfelei kölcsönigényeire tervezi fordítani. Közölte még, hogy a programban átlagosan igényelt kiemelkedően magas, harmincmillió forint. A felvevők 40 százaléka a pénzből lakást vásárol, és 60 százalékos az építési kölcsönök aránya.

A Magyar Bankholding azt írta, a megemelt összegből az MKB Bankra allokált keretrész várhatóan a már korábban befogadott hitelkérelmek kezelésére lesz elég, de ezt még vizsgálják. Az OTP Bank jelezte, a támogatásoknál már megszokott piaci részesedésének megfelelő hányadát felhasználva tudta kiszolgálni a fokozott fogyasztói igényeket. 

A háromszázmilliárd forintra megemelt keret OTP-re eső része minden, 2022. március 28-ig a bank által befogadott hitelkérelemre fedezetet ad, ha az megfelel az MNB pályázati kiírásának és az OTP hitelezési gyakorlatának. Már csak a korábban kezdett tárgyalások lezárása és a befogadott kérelmek feldolgozása zajlik, mivel az OTP rendelkezésére álló keret nem teszi lehetővé további igények kiszolgálását. Az UniCredit Bank is azt közölte, már nem fogad be további hiteligényléseket a programban.

2020.07.09.                               Magyar Nemzeti Bank pénzügyi jelentés -  Bartha Lajos ügyvezető igazgató sajtótájékoztatója.                 Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ezt állapította meg a jegybank is: a zöldhitelt népszerűsítő oldalán kiemelt információként jelzi, hogy értesülései szerint a hitelintézetek nagy része már nem fogad be új kérelmeket, a keretemelés azt tette lehetővé, hogy a már bírálat alatt álló hiteligények teljesülhessenek. „A jegybank hosszú távon kívánja támogatni a hazai ingatlanállomány megújulását, és vizsgálni fogja, hogy a háromszázmilliárd forintos keret kimerülése után milyen feltételekkel tudja fenntarthatóan támogatni a hazai zöldátmenetet” – közölte az MNB, amely tehát nyitott a program folytatására. 

Amikor néhány hete a bankokhoz benyújtott hitelkérelmek volumene elérte a kétszázmilliárd forintos keretet, a Bankszövetség is a folytatást kérte

– ekkor döntött a Monetáris Tanács a százmilliárd forintos emelésről, ami úgy tűnik, csupán rövid távú megoldás.