Az emelkedő költségek ellensúlyozása érdekében árat emel az Amazon Európában. Az amerikai online kiskereskedő a Prime szállítási és streamingszolgáltatásainak díjait fogja feljebb vinni. Lesz olyan ország, ahol akár 43 százalékos áremelést is lehet majd tapasztalni – írta a Reuters. Az áremelésről a második negyedéves eredmények július 28-i közzététele előtt adott ki közleményt a cég.

Az Amazon az anyaországában, az Egyesült Államokban februárban emelte meg a Prime szolgáltatások árát. A Reuters azt írja, hogy az áremelések a Wall Streetről érkező nyomást tükrözik. A befektetők azt várják az új vezérigazgatótól, Andy Jassytől, hogy az emelkedő inflációs környezetben növelje a cég profitját.

Az Amazon németországi ügyfelei számára – ez a cég második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után – az éves Prime-tagság díja 30 százalékkal, 89,90 euróra (91,88 dollár) emelkedik. A vállalat harmadik legfontosabb országában, az Egyesült Királyságban 20 százalékos drágulás lesz, 95 fontos éves árral (114,47 dollár). Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban az éves előfizetések 39-43 százalékkal fognak többe kerülni.  Az előfizetés havi díja Nagy-Britanniában 7,99 fontról 8,99 fontra ugrik – számolt be a Sky News.

Az áremelést szeptember 15-től léptetik életbe.

Az Amazon a megnövekedett inflációval és a működési költségekkel indokolta a lépést. Hozzátette, hogy az áremeléssel gyorsabb kiszállítást fog biztosítani, és több streamingtartalmat tud majd előállítani.

Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a Prime kivételes értéket kínáljon a tagoknak

– olvasható a vállalat közleményében.

Kuala,Lumpur,,Malaysia,-,June,16,,2018:,Amazon,Prime,App
Fotó: Shutterstock

Az Amazon az idei első negyedévben veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, Ilyenre hét éve nem volt példa. Az áprilisi jelentésük szerint ennek oka a béremelés, a gázköltségek növekedése és a Rivian Automotive-ben való részesedésből származó veszteség volt. A júniussal záródott második negyedévben ennek a befektetésnek az értéke további 4 milliárd dollárral csökkent. A Rivian egy másik befektetője, a Ford Motor nemrég el is adta a vállalatban lévő részesedésének egy részt. Az Amazon ennek ellenére továbbra is elkötelezett a Riviannal való együttműködés mellett.

A Refinitiv IBES adatai szerint az elemzők átlagosan 1,38 milliárd dollár nettó bevételre számítanak az Amazon csütörtöki negyedéves jelentésében. A kilátások kissé borúsak, különösen azután, hogy a Walmart már jelezte: a 2022-es nyereségének nagymértékű csökkenésére számít. A cég ezt azzal magyarázza, hogy a magasabb üzemanyag- és élelmiszerárak miatt a fogyasztók visszafogják a kiadásaikat.

Jön az év legsűrűbb hete a tőzsdéken

Felpörög az amerikai jelentési szezon, százhetven cég teszi közzé az adatait, köztük a tech óriások.

Az Amazon, miután a világjárvány idején rekordszintű működési nyereséget ért el az otthoni vásárlásokból, most költségcsökkentő programokba kezd. Egyes raktárakat nem fog teljes kapacitással üzemeltetni, szünetelteti egy washingtoni irodaépület építését, visszafogja a raktárnyitásokat, és hagyta lejárni több bérleti szerződését is.

A cég nemcsak a Prime díját emelte, hanem a platformjain árusító kereskedők árait is feljebb vitte. Májusban átlagosan 4,3 százalékos pótdíjat vetettek ki azokra az eladókra, akik a főbb európai piacokon tárolják és szállítják a termékeiket. Korábban ezt az emelést az Egyesült Államokban is bevezették.

A Reuters azt írja, egyelőre nem világos, hogy ezek az áremelések mekkora mértékben tudják majd ellensúlyozni az Amazon által emlegetett elszálló költségeket.