A Vörös-tenger partvidékén fekvő Dzsidda, valamint Szaúd-Arábia több száz éves múltú fővárosa, Rijád 2023 januárjától, a Perzsa-öbölnél található Dammám pedig 2023 áprilisától lesz elérhető a Wizz utasai számára, így még könnyebben megközelíthetővé válnak ezek az egzotikus úti célok.

Gdansk,,Poland,-,April,13,,2018:,Wizz,Air,Plane,On
Fotó: Shutterstock

Közleményében a diszkont-légitársaság kiemelte:

A Covid–19 miatti korlátozások enyhítése és a PCR-tesztre vonatkozó követelmények eltörlése a beoltott utazók számára ismét egyszerűbbé tette a légi közlekedést, ami több spontán utazási lehetőséget tesz lehetővé.

A Wizz Air javasolja, hogy az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék és szükség esetén újítsák meg a már lejárt vagy lejáratközeli (kevesebb mint három hónapig érvényes) úti okmányukat a repülőutak előtt.

Notórius visszaeső a Wizz Air az utasok érdekeinek figyelmen kívül hagyásában

Elképesztő tempóban termeli ki a magyar gyökerű fapados légitársaság a fogyasztóvédelmi ügyeket. Ezeknél ráadásul gyakori eljárás a társaság részéről, hogy még csak nem is reagál a hivatalos megkeresésekre. Hiába a sorozatos visszaesés, a Wizz Air legfeljebb jelképes összegű bírságokat kockáztat. Ennek most azonban vége lehet, az Igazságügyi Minisztérium ugyanis megelégelte a dolgot, és átfogó eljárást indított.