A 2022 harmadik negyedévében készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 73 pontot ért el, amely 4 pontos esés a tavalyi év hasonló időszakához, illetve 2 pontos csökkenés az előző negyedévhez képest.

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója szerint a romló gazdasági tendenciák, a háború által okozott gazdasági és társadalmi bizonytalanság miatti félelem valóban nem alaptalan, mivel a KSH által év közben mért 3,3 százalékos szintről októberre 3,6-re nőtt a munkanélküliségi ráta, ami a téli hónapokban tovább is emelkedhet, mivel az energiaválság egyre erőteljesebben érinti a piaci szektort is.

Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók 43 százalékának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén.

Ezzel szemben a dolgozók 32 százaléka – az előző negyedévhez hasonlóan – 4 hónap és egy év közötti időszakot is kibírna, 19 százalékuk pedig több mint egy esztendőt is képes lenne átvészelni, amely 3 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest.

A kérdéssorokból az is kiderül, hogy állásvesztés esetén a válaszadók 69 százaléka szerint lenne valaki a háztartásban, akire támaszkodhatnak.

Közel kétharmaduk (61 százalék) kölcsön tudna kérni olyan családtagtól vagy rokontól, akivel nem lakik közös háztartásban. A válaszadók kevesebb mint negyede (23 százalék) állította azt, hogy abban az esetben, ha elveszítené az állását, lenne olyan biztosítása, amelyből pénzhez jutna. 

Egy másik kérdés arra is kíváncsi volt, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené. Az eredmények alapján minden ötödik megkérdezett (21 százalék) valószínűleg vagy biztosan hajlandó lenne ilyen biztosítás megkötésére.

Shocked,Frustrated,Girl,Agent,Work,Remote,Look,Screen,Computer,Pc
Fotó: Shutterstock

A válaszolók 40 százaléka azt is elmondta, hogy valamilyen szinten aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami közel 9 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.

A kutatás eredményei kapcsán ugyanakkor örvendetes fejleménynek számít a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén mennyire érzik úgy, hogy könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő állást: az előző negyedévhez hasonlóan 65 pontot regisztráltak, míg az előző év azonos időszakában ez a mutató 63, 2020-ban pedig 59 pont volt. Az ezzel kapcsolatos részkérdésben pedig a válaszadók több mint fele (55 százalék) állította azt, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találna magának munkát, ami az előző negyedévhez képest nem jelent érdemi változást (54 százalék).

A  felmérés szerint a megelőző év hasonló időszakához képest 5 ponttal esett vissza a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy kifejezetten a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül: a 73 pontos érték utoljára 2020 nyarán és őszén jellemezte a munkavállalókat. Az erre vonatkozó részadatok szerint egy év alatt 59 százalékról 55 százalékpontra csökkent azok aránya, akik a saját pozíciójukra vonatkozóan annyira optimisták, hogy azt gondolják, hogy az több mint öt évig biztosan megmaradna.