BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Twittert nem igazán érdeklik az álhírek

Az Európai Bizottság megvizsgálta a Twitter elmúlt fél évre vonatkozó jelentését az álhírek elleni harcról. Az Európai Unióban szigorították a félretájékoztatásra vonatkozó szabályokat, így a techvállalatoknak félévente jelenteniük kell, hogy milyen eszközökkel lépnek fel a jelenség ellen. A Twitter beszámolója alapján az EB úgy látja, hogy cég nem veszi komolyan az álhírek okozta kockázatot.

Az Elon Musk által nemrég felvásárolt Twitter az elmúlt 6 hónapban kevesebbet tett az álhírek terjedésének megállítása érdekében, mint versenytársai, az Alphabet, a Meta, a Microsoft vagy a TikTok – állapította meg csütörtökön az Európai Bizottság.

Twitter,App,Seen,On,The,Corner,Of,Mobile,Phone.,Stone
Fotó: Shutterstock

A techcégek csütörtökön ismertették jelentéseiket arról, hogy az elmúlt fél évben milyen lépéseket tettek a félretájékoztatás ellen az Európai Unió erre vonatkozó, szigorított szabályai értelmében. Be kellett számolniuk arról, hogy mennyi hirdetési bevételtől fosztották meg az álhíreket terjesztő oldalakat, a politikai reklámok számáról vagy értékéről, a befogadott és elutasított politikai hirdetések számáról és az észlelt manipulatív tevékenységekről.

A techcégekre vonatkozó magatartási kódexet tavaly szigorította a bizottság azzal, hogy 

összekapcsolta a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabállyal, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy akár az éves bevételük 6 százalékára büntessék az előírásokat megszegőket.

Messze lemaradt a Twitter a kitűzött céljától

A Twitter felhasználóinak még a 0,2 százaléka sem fizet elő a cég prémiumszolgáltatására. Habár ez éves szinten 28 millió dolláros bevételt hoz, még messze elmarad Musk reményeitől, aki a költségek felét ebből szeretné fedezni.

Csalódott vagyok, amiért azt látom, hogy a Twitter beszámolója elmarad a többitől. Komolyabb elhivatottságot várok el a kódexből fakadó kötelezettségeik mellett

– fogalmazott Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos. A bizottság szerint a Twitter beszámolójából hiányoztak adatok, és nem derül ki belőle, hogy milyen lépésekkel támogatja az ellenőrzést.

A kódex aláírói csütörtökön átláthatósági központot is létrehoztak, amelyen keresztül az uniós állampolgárok, kutatók és civil szervezetek is betekintést nyerhetnek abba, hogy a cégek milyen lépéseket tesznek az álhírek ellen.

A következő erről szóló jelentés júliusban esedékes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.