A Walt Disney hétfőn megkezdte az év elején bejelentett 7000 fős elbocsátást – derült ki abból a levélből, amelyet Bob Iger vezérigazgató küldött a Disney alkalmazottainak. A vállalat több nagy részlege is érintett az elbocsátási hullámban – írja a Reuters. Az ESPN amerikai sportcsatornát nem érinti az e heti leépítési hullám.

A streamingszolgáltatók milliárdokat buktak azon, amikor elindították a Netflix versenytársait. A költségek visszafogására 2022 elején került sor, amikor a Netflix – tíz év óta először – veszített az előfizetői számából, és a Wall Street a nyereségességre helyezte a hangsúlyt az előfizetők számának növekedésével szemben.
A Disney a következő négy napban értesíti a létszámcsökkentés által érintett alkalmazottak első csoportját – jelentette be a vezérigazgató. A második, nagyobb létszámleépítési kör áprilisban lesz, amikor ismét több ezer főt küldhetnek el, az utolsó elbocsátási hullámra pedig még a nyár kezdete előtt sor kerül.
A Walt Disney februárban hirdetett hétezer fős leépítést és 5,5 milliárd dolláros költségcsökkentési programot annak érdekében, hogy nyereségessé tegye a Disney+ streamszolgáltatóját.
Az elbocsátásokkal kapcsolatos részleteket a vállalat szigorúan titkolta, bár bennfentesek arra számítottak, hogy a leépítésekre a Disney április 3-i éves részvényesi közgyűlése előtt kerül sor.
Sokan azt várták, hogy a megszorítások leginkább a Disney média- és szórakoztatóipari részlegét fogják érinteni, amelyet a vállalati átszervezés során megszüntettek.
Nagyon sajnáljuk, hogy sok kollégánktól és barátunktól kell elbúcsúznunk
– írta Iger.
A Disney februárban emlékeztetőt küldött a vidámparkok dolgozóinak is, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a nyereséges részlegben megszorítások várhatók. Az orlandói Disney Worldben dolgozó személyzetet képviselő két szakszervezet tisztviselői azonban azt mondták, hogy a vendégekkel kapcsolatos szolgáltatásokat várhatóan nem érintik az elbocsátások.