A kutinai Petrokemija, Horvátország egyetlen műtrágyagyára a török YILDIRIM-csoport többségi tulajdonába került, miután az adásvételi szerződésben foglalt valamennyi feltétel teljesítésével a cég többségi részvénycsomagját megszerezték az INA horvát olajipari vállalatól és a PPD horvát földgáz-értékesítő vállalattól – közölte az INA a zágrábi oldalán pénteken.

Inside Croatia's INA Industrija D.D Oil Refinery
Fotó: Getty Images

Az INA és a PPD közel két év tárgyalás után tavaly novemberben írt alá szerződést a török YILDIRIM-csoporttal a horvát Terra Mineralna Gnojiva nevű cég eladásáról, amely 54,52 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában. Az akvizíciót április elején hagyta jóvá a horvát kormány.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalatot az INA és a PPD közösen alapította 2018-ban. 

Ezt követően fele-fele arányban 600 millió kunával (29,6 milliárd forint) tőkésítették fel a műtrágyagyárat, elkerülve ezzel annak csődbe jutását. 

A vállalat stratégiai fontosságú volt, a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékát adta akkor, és több állami vállalat jövője is függött tőle.

Az INA veszteséges volt az első negyedévben

2023 első negyedévében az olajiparban kiemelten figyelt, új beszerzési árakkal becsült (CCS), tisztított EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) egyszeri tételek nélkül 23 millió eurót tett ki, ami erős kontraszt 2022 első negyedévének 130 millió eurós eredményéhez képest. A kiadások 11,8 százalékkal 808,6 millió euróra nőttek.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalaton kívül 17,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában a horvát állami vagyonkezelő vállalat, a CERP, továbbá 12,73 százalékkal az egyetlen horvát tulajdonban lévő bank, a Horvát Postabank, 6,09 százalékkal az Adria-kőolajvezetéket kezelő Janaf horvát vállalat, 5,45 százalékkal a horvát Privredna Banka, és 0,08 százalékkal a kisrészvényesek.

A YILDIRIM-csoport öt kontinens 54 országában tevékenykedik, és több mint 18 ezer embert foglalkoztat. 

Tevékenysége szerteágazó, egyebek között kohászattal, bányászattal, műtrágyagyártással, energiahordozók kereskedelmével és kikötői szolgáltatásokkal foglalkozik.