A Tesla ötödik alkalommal csökkenti az autóárakat, hogy minél nagyobb szeletet vágjon ki az amerikai utcai terepjárópiacból – írta a Bloomberg.

Fotó: Lillian Suwanrumpha / AFP

A Tesla Model Y-ja már tavaly is a három legkelendőbb sportcélú haszonjármű (SUV) egyike volt az Egyesült Államokban. Ez figyelemre méltó, tekintettel arra, hogy az autó alapára több mint a kétszerese volt a Toyota RAV4-nek és a Honda CR-V-nek, a piac másik két kedvencének.

Ez az árszakadék azonban most jelentősen beszűkült. Január óta a Tesla 24 százalékkal csökkentette a Model Y árát, ráadásul nemrég az elektromos jármű jogosulttá vált egy 7500 dolláros szövetségi adókedvezményre.

Ennek köszönhetően a Tesla utcai terepjárója most 10 százalékkal kevesebbe kerül az USA-ban kapható járművek átlagáránál.

A Model Y ára most 49 990 dollárról indul, vagy 42 490 dollárról azok számára, akik jogosultak a szövetségi ösztönzőre. Ez körülbelül 5300 dollárral kevesebb az Edmunds szerint, mint  az Egyesült Államokban márciusban egy új járműért fizetett átlagár.

Egy ilyen típusú autó esetében az ilyen méretű árcsökkentés – ráadásul három hónap alatt – gyakorlatilag hallatlan volt a piacon. A legközelebbi példa talán a Ford T-modellje lehetne, amely az 1920-as években a gyárbővítéseknek köszönhetően vált drámaian olcsóbbá.

A Tesla folyamatosan ingadozó árai egyedülállók az iparágban, arról nem is beszélve, hogy nem csak a Model Y-t érinti a csökkentés, 

a 3-as, az S, valamint az X modellek is hasonlóan olcsóbbá váltak, amivel a gyártó az egyik legversenyképesebb autómárkává lépett elő a piacon.

Az elemzők nem értenek egyet abban, hogy vajon a Tesla árcsökkentése a kereslet gyengülését jelzi-e, vagy ez Musk hosszú távú stratégiájának a részét képezi, amelynek célja a gyártó piacának bővítése, párhuzamosan egy költségcsökkentési trenddel a cégen belül. Ettől függetlenül a leértékelések komoly nyomást gyakorolnak a szektor többi szereplőjére, amelyeknek már eddig is gondot okozott az elektromos járművek gyártása és forgalmazása.