BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Booking-botrány: válaszlépésre készül az Országgyűlés

Keddre bizottsági ülést hívott össze a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt szerint a történtek nem maradhatnak következmények nélkül.

Az Országgyűlés turisztikai albizottságának összehívását kezdeményezi a Fidesz-frakció – jelentette be a nagyobbik kormánypárt vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője, Szatmáry Kristóf. 

Budapest, 2023. február 5.Esti kivliágításban a Parlament műemlék épülete a Duna-parton. Az épület Steindl Imre tervei alapján épült 1885 és 1904 között a historizáló eklektika jegyében. Alaprajza és tömeghatása barokk, részleteiben pedig, neogótikus stílusú. A magyar főváros világszerte egyik legismertebb épülete 1987 óta az UNESCO Épített Világörökség listáján is szerepel.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Budapest, 2023. február 5.
Esti kivliágításban a Parlament műemlék épülete a Duna-parton. Az épület Steindl Imre tervei alapján épült 1885 és 1904 között a historizáló eklektika jegyében. Alaprajza és tömeghatása barokk, részleteiben pedig, neogótikus stílusú. A magyar főváros világszerte egyik legismertebb épülete 1987 óta az UNESCO Épített Világörökség listáján is szerepel.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
A parlament is tárgyal a Booking-botrányról. Fotó: Faludi Imre / MTI

Szatmáry Kristóf azt is ismertette, hogy a bizottsági ülést kedden tartják, 

a témája pedig a Booking pénzvisszatartási botránya.

„A szállásközvetítő multicég továbbra is visszaél az erőfölényével, és kiszolgáltatott helyzetben tart több ezer magyar vállalkozást. A felháborító eset nem maradhat következmények nélkül” – jelentette ki a politikus. Közölte, hogy a parlamenti albizottság ülésére várják 

  • a Gazdasági Versenyhivatal, 
  • a Magyar Turisztikai Ügynökség 
  • és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőit, 

hogy adjanak pontos képet a helyzetről és a lehetséges válaszlépésekről.

Nem a vendég, hanem a szállásadó van kiszolgáltatott helyzetben: a Booking-sztori új kérdéseket is felvet

Soha nem látott mértékben világítja meg a Booking.com által karbantartási leállásra hivatkozva visszatartott szállásdíjak esete, hogy a közvetítői foglalásoknál nem a vendég, hanem a szállásadó kerülhet igazán kiszolgáltatott helyzetbe. A történtek kapcsán utazásjogi szakértőhöz fordultunk.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.